Montenegró? Az meg hol van? Teszik fel még mindig sokan a kérdést annak ellenére, hogy pár éve a turizmus jelentős növekedésnek indult errefelé. A Balkán-félsziget kicsiny országa nem annyira ismert, azonban Albániával és Bosznia-Hercegovinával karöltve szépen tör előre. Crna Gora, azaz a Fekete hegyek országaként is nevezett állam sokáig Jugoszlávia része volt, függetlenségét 2006 nyarán nyerte el és kezdte meg önálló építkezését. Aki már unja Horvátországot, annak szerintem érdemes lehet számításba venni, mert igaz, hogy messzebb van, de a majd 300 km hosszú tengerparti részén kívül rengeteg látnivalót kínál, amit egyszer legalább érdemes megnézni.

Régóta érdekelt engem ez az ország, mert a Balkánt kimondottan szeretem a maga puritán stílusával. Erre szokták azt mondani, hogy erről nem hallani kell és nem fényképeket nézni róla, hanem át kell érezni és be kell szippantani. Így tettünk mi is: egy csoportos út során jártuk be pár jelentős helyszínét és abszolút átjött a fejlődni akaró ország hangulata a gyönyörű tájaival. A szervezett buszos út kimondottan jó volt arra, hogy ne vezessünk ennyit, hoztak-vittek mindenhova és még egy szuper szilveszteri bulit is szerveztek nekünk a szállodában, ahol csak mi voltunk.

Egy decemberi délután a Népligetből indulva útra keltünk és meg sem álltunk Budváig, ahová a másnap reggeli órákban érkeztünk. Persze útközben voltak a szokásos mosdószünetek és határátkelések, ez hozzá tartozik a buszozás hangulatához, ahogy a csapat megismerése és a közös filmezés is. Szeretek külön is utazni, de nekem abszolút bejön az is, mikor idegenekkel vagyunk pár napig "összezárva", ahol persze meglepetés az, hogy milyen korú és stílusú emberek gyűlnek össze. Mindig vannak egyéniségek, akikre évek múltán is emlékszem. És persze mindig ezekből lesznek a legjobb sztorik.

Budvában leszállva jó volt végre kinyújtani a lábainkat és hosszasan sétálni. Az már az első benyomásként átjött, hogy az ország egyik kedvelt üdülőhelye lehet, olyan tipikus riviérás. Nyilvánvalóan most nem kellett a parton kerülgetni a tömeget, nekem ez kimondottan tetszett. De azért fura is volt szinte üresen látnia a sok éttermet, kávézót, ahol el tudtam képzelni, hogy szezonban mekkora tolongás lehet. Mi most csak magunkba szívtuk a friss levegőt és nem győztük megcsodálni azt a kontrasztot, amit a táj mutatott a hegyeivel, amik szinte a tengerig nyúltak. 

Először a csoporttal néztünk szét, aztán mindenki kapott némi szabadidőt. Természetesen a parton álló balerina szobor megtekintése nem maradhatott ki, ami mára Budva jelképe lett, tipikus fotópont. Több legenda köthető hozzá, de ezek közül kettőt tartanak a legvalószínűbbnek. Az egyik szerint egy fiatal lány fulladt itt egyszer régen a tengerbe, a másik viszont ennél romantikusabb, nekem az jobban tetszik, még ha talán nem is igaz. A monda ugyanis azt tartja, hogy egy fiatal pár fiú tagja tengerészként élte a mindennapjait, azonban egyszer egy hosszabb útról nem tért vissza, a lány azonban minden egyes nap a haláláig itt várta haza a szerelmét. A szobrot egyszer egy vihar tönkretette, el is sodorta, de megtalálták és visszaállították a helyére, mert a helyiek is nagyon szeretik. 

Megvolt a "kötelező" látnivaló, ezért elindultunk az óváros szűk sikátorain bolyongani. Nekem ez a rész abszolút bejött, szeretem ezeket a labirintusszerű, macskaköves utcácskákat. Volt itt minden, ami kell, főleg szuvenírboltok és éttermek, kávézók. Egybe beültünk mi is picit pihenni, sütizni, kávézni. Alig vártam, hogy igyak végre egy jó török kávét, ami a balkánon ugye alap gasztronómiai elem. Szerencsére lehetett itt is kapni, bár meglepett, hogy nem a szokásos réz kiöntőben tálalták fel egy kis csésze kíséretében, hanem hagyományosban. A zaccos íze viszont finom volt, ahogy a sütiké. A kis szusszanás után még sétálgattunk, vásároltunk, hoztuk a tipikus turista szerepét. Ami nagyon feltűnő volt a parton és a sikátorokban mászkálva, hogy rengeteg a kóbor macska. Ez mondjuk vízparti helyeken nem meglepő. És az sem, hogy a balerina szobron kívül ez a jelkép jelent meg a legtöbb csecsebecsén.

Az éjszakai utazás és a napközbeni városnézés után már kissé fáradtan, de elindultunk végre a szállásra, Ulcinjba. Kis buszozás után meg is érkeztünk az óvárosi részhez, ahol szintén volt egy kis csoportos séta. Itt is nagyon lehetett érezni, hogy holt szezon van, emberek is alig voltak az utcán. Jó volt azért a parton és a citadellán is sétálgatni. Utóbbin azért erősen látszott, hogy több része, épülete felújítás alatt van, sokszor a lábunk elé kellett nézni a felbontott, macskaköves utcákon, nehogy elessünk. Innen aztán már tényleg közel volt a szállás, ami a város déli részén volt. Azért gyalog nem lett volna kényelmes a táv, de nem tudom, hogy van-e valamilyen tömegközlekedési eszköz nyáron, ennek érdemes lehet utána nézni. Viszont a 12 km hosszú homokos part egészen az albán határig nyúlik, állítólag nyáron tele van élettel, és kimondottan szeretik, mert lassan mélyülő.

A hotel azért számunkra csalódás volt, jobban felkészülhettek volna a 2 busznyi utas fogadására. Az érthető, hogy szezonon kívül vagyunk és csak miattunk nyitottak ki, viszont ezt tudták előre, a fűtésről jobban gondoskodhattak volna. Konkrétan a mi szobánkban jeges volt a légkodi és csak hősugárzóval próbáltak némi meleget elérni. De az ágyazás sem volt még kész a legtöbb szobában, a félpanziós ellátás pedig elég unalmas volt. De legalább volt, mert a közelben tényleg nem volt semmi nyitva, még egy étterem sem. Én ezt a környéket inkább olyanoknak ajánlanám nyáron, akik napközben a parton szeretnének csak hesszelni, de autóval mennek és így könnyen be tudnak menni a városba vagy a környékre. Csillagtúra szerű kiránduláshoz sem Ulcinjt ajánlanám bázisnak, sokkal inkább Budvát vagy ahhoz közeli környéket.

3 éjszakát töltöttünk itt. Az első este vacsi utána csapatépítő jelleggel feldíszítettük közösen az éttermet, ahol a másnapi szilveszteri buli volt. De a legtöbben inkább fáradtak voltunk a kimerítő majd másfél napos utazás és városnézések után, ezért hamar kidőltünk.

Másnap kipihenten, reggeli után elindultunk az aznapi helyszínek megtekintésére. Először Stari Bart, azaz a Régi Bart vettük célba, ami a kikötővárosként működő, modern Bartól kb. 5 kilométerre található. Az erőd formájú, mára lakatlan romváros megmaradt falai között nekem nagyon jól esett csak úgy céltalanul sétálni. Sok látnivaló nem volt, nem ez volt itt a lényeg, hanem, hogy a képzelet szárnyán itt is meg tudott elevenedni előttünk a régmúlt idő, hogy miként élhettek itt az emberek. Ehhez nagyon jól passzolt a tipikus kiránduló idő, szépen sütött a nap, abszolút nem volt hideg. A parkolóhoz vezető úton több étterem, kávézó és szuvenírárus található, de sajnos csak pár volt nyitva. És persze nem is volt túl sok szabadidő, ezért nem volt idő beülni sehova, ez mondjuk nagyon rossz volt. Ha egyéni utazó lettem volna, akkor biztos több időt töltök itt. Főleg azért is szerettem volna itt időzni, mert nagyon hangulatos volt, engem abszolút Mostarra (Bosznia-Hercegovina) és a bazári forgatagra emlékezettett a helyszín, ahol igaz pár éve nyáron voltam, de imádtam az egész atmoszféráját. Egy szó, mint száz: ha valaki erre jár, főleg nyáron, akkor ki ne hagyja, abszolút megér egy kis kirándulást.

Ezután ismét buszra szálltunk és elmentünk megnézni Sveti Stefánt a távolból. Ez az aprócska kis sziget közigazgatásilag Budvához tartozik, de a hely különlegességét az adja, hogy kezdetben egy picurka halászfalu volt, aztán az évek során átalakult erőddé, majd mára egy teljesen zárt, luxus hotellé vált, ami teljes egészben magánkézben van. Számos világsztár megfordult itt, felkapott hely lett és nagyon sokan Montenegró legszebb helyének tartják. Az biztos, hogy tipikus fotópont ez is, mi is a busszal leparkoltunk egy magaslati ponton, ahonnan valóban szép kilátás nyílt rá. Ezután a csapat elindult le a partra, hogy még közelebbről megnézze, páran azonban inkább úgy döntöttünk, hogy olyan sok pluszt talán nem ad közelebbről sem, viszont volt ott egy hihetetlenül elegáns hotel, aminek az éttermébe beültünk inkább ebédelni. Innen is lehetett látni a szigetet, viszont végre ehettünk valami helyit is, mert eddig nem nagyon volt erre idő. És nagyon-nagyon finom volt minden. Abszolút ajánlom a helyet: Hotel & Restaurant Adrovic https://www.hoteladrovic.com/

Miután véget ért ez a kis idő, a csoport újra találkozott és mielőtt visszatértünk volna az esti bulira a szállásra, megálltunk még Petrovacban. Ez is egy tipikus kis, hangulatos tengerparti üdülőváros, ami nekem jobban tetszett, mint Ulcinj. Kis séta, süti, kávé belefért, de itt már azt éreztem, hogy lehet inkább egy helyszín kimaradhatott volna és kényelmesebben, több szabadidővel el lehetett volna tölteni a napot. Ez egyébként mindig nehéz lehet szervezési szempontból, hogy milyen programok legyenek, mennyi idővel úgy, hogy az előre nem tudható korosztálynak megfeleljen. És mindig lesz olyan, hogy valakinek valami nem tetszik, ez rendben van. Petrovac egyébként tényleg cuki volt, ha nem a nyüzsgő Budvában szeretnénk nyáron megszállni, akkor én elsősorban itt keresnék szállást, mert közel vannak a hotelek, az éttermek és a part is egymáshoz, autózni sem kell köztük.

Eléggé fáradtan érkeztünk meg végül Ulcinjba, ment is mindenki egy kicsit pihenni és készülődni az esti bulira. A vacsi most sem volt akkor nagy szám, persze nem maradtunk éhen és korlátlan volt az italok fogyasztása is. Rakijából volt erősebb és gyengébb és persze éjfélkor volt pezsgőzés és tüzijáték is. Az utazási iroda egyébként tényleg kitett magáért, jó volt, hogy a szálláson csak mi voltunk, hoztak dj-t is és meglepetésként helyi táncosok is voltak, akik némi ízelítőt adtak a montenegrói táncok kultúrájából. Nekünk pedig csak annyi volt a dresszkód, hogy valami vicces szemüveget, kalapot vigyünk magunkkal és a legjobb hármat - amit mi szavazhattunk meg - még némi kedvezményes utazással is megajándékozták. A zene pedig kívánság szerint ment, éjfélig főleg retró buli volt, ami megalapozta a hangulatot. Persze volt itt is, aki komolyan vette a szilveszteri-újévi babonákat és hozott otthonról lencsekonzervet. Ettünk belőle, remélem, hogy tényleg szerencsét fog hozni. :)

Másnap később indult persze a reggel, de nem tétlenkedtünk, mert aznapra is volt bőven program a Kotori-öbölben. Ezt a napot nagyon vártam, kíváncsi voltam erre a világörökségi helyszínre. Leginkább ez érdekelt a legjobban egész Montenegróban. Első állomásunk Perast volt, ami előtt a tengerben két templomsziget található. Ezek egyike nem látogatható, de a másik igen, így mi is pár perc alatt áthajóztunk ide, a Szirti Madonna-szigetre. Sok időt nem kell erre szánni, kb. 5 perc alatt körbejárható. Inkább az a pici hajókázás az élmény meg a gyönyörű kilátás. Amikor visszaértünk a partra, akkor itt is tettünk egy rohanós picurka sétát. Azért nagyon rosszul esett látni a kis kiülős teraszokat, ahol az emberek kényelmesen ettek-ittak, nekünk pedig erre nem volt időnk. Plusz fél óra, esetleg egy óra szabadidő itt is nagyon jól jött volna, emiatt szomorkodtunk egy kicsit, de indultunk tovább.

Nyilvánvalóan Kotor volt a nap fő helyszíne, ezért is voltunk kevesebbet Perastban. Ez érthető, azonban amikor megtudtuk, hogy itt sem leszünk elég időt, ismét elszomorodtunk, nekem csalódás volt ez így. Leszállva a buszról persze mindenki mehetett egyénileg is felfedezni az óvárost, de lehetett közösen is menni. A cél a hegy tetején található Szent-János erőd megközelítése volt, amihez 1350 db lépcsőn lehet feljutni. Azt viszont elmondták előre, hogy ha felmegyünk, akkor mire visszaérnénk, már le is telne a városlátogatási idő. Páran úgy döntöttünk, hogy akkor csak az első állomásig megyünk, ami nagyjából a harmadánál található, ezt találtuk kompromisszumos megoldásnak. A kilátás innen már elég jó volt, a hegyek közé ékelődött, hosszan benyúló öblöt a norvég fjodokhoz szokták hasonlítani. Állt bent egy tengerjáró szállodahajó is, ez is rajta van a bakancslistánkon, lehet, hogy egyszer egy olyannal fogunk visszatérni ide és akkor felmegyünk teljesen az erődig. Az óváros is nagyon hangulatos, itt hatalmas élet volt még így az év első napján is. Sorra váltották egymást a szuvenírboltok, éttermek, kávézók. Nyilván mi is vásároltunk, nézelődtünk, sétálgattunk a zegzugos utcákon. Majd sikerült nagy nehezen egy étteremben is helyet találni, mert telt ház volt szinte az összesben. Ahol végül leültünk az egyik téren, az abszolút bejött nekünk, hihetetlen finom volt minden és közben olyan jó volt az utca zajában elmerülni és csak élvezni a helyet. Az étterem egy hotelhez tartozott, saját honlapot nem találtam, csak a szálláshelyét, de ez lenne az, abszolút ajánlom: https://cattarohotel.com/

Sajnos lassan véget ért a rendelkezésre álló idő, de azért a buszhoz vezető úton, a várfalon kívül még a karácsonyi vásárban ittunk egy forralt bort, amíg várakoztunk a többiekre. Ezután pedig visszautaztunk Ulcinjba. Ekkor is csak arra gondoltam, hogy ha a szállás közelebb lett volna, nem egy órára, akkor máris aznap 2 órát nyerhettünk volna, amit a tényleges kirándulásokra tudtunk volna felhasználni. Azt nem firtatom, hogy biztos okkal volt így szervezve, inkább csak azt javaslom, hogy ha valaki önállóan megy, akkor tényleg Budvához és Kotorhoz közelebb próbáljon meg szállást foglalni.

Másnap már a hazautazás napja volt. Tervben volt aznap közös mártózás a tengerben, viszont annyira rossz volt az idő még januárhoz képest is, hogy ez elmaradt. Sajnos a hazafelé tervezett 2 másik helyszínt is elmosta az eső. A Cijevna folyó vadregényes zuhatagát néztük volna meg, amit a helyiek csak „Montenegró Niagarájának” hívnak. Viszont a sok csapadék miatt nem lehetett volna megközelíteni azt, ezért nem is tettünk arra kitérőt, hanem haladtunk a főváros, Porgorica irányába. Itt is csak a székesegyházat néztük meg, ami valóban szép, részletgazdag volt belülről. Azért a városban tettünk egy buszos városnézést, azonban így utólag nekem ez is elég volt, nem annyira jött be ez a település. Lehet persze, hogy vannak itt is érdekes helyszínek, de most nem hozta meg a kedvem, hogy esetleg egyszer kimondottan visszatérjek ide, maximum átutazóban.

Magyarországig az út sima, átlagos volt. Szokásos filmnézés, csevegés, majd kényelmetlen alvás következett úgy, hogy a több óra után még a lábunk is bedagadt. De ez se rettentsen el senkit, abszolút megérte szerintem. Nyilvánvalóan megvannak a pro és kontra érvek ez a fajta utazás mellett. Nekem továbbra is hatalmas élmény így is világot járni és jó dolog erre a kis időre is megismerni egy csapatot, akik szintén kíváncsiak mindenre.

Montenegró pedig abszolút megér egy vagy több utazást is. Attól függetlenül, hogy egyre inkább felkapott az ország a turisták számára, még mindig megfizethetőbb, mint a megszokott nyaralóhelyek. Ulcinjban volt olyan is, hogy megálltunk egy nagyobb boltnál, hogy bevásárolhassunk akár mindenféle helyi dolgot. Az olívaolajat és a helyi borokat nagyon ajánlják, így mi is vettünk némi kóstolót. Az árakon túl pedig tényleg a táj és az épített látnivalók nagyon hívogatóak, nekem abszolút elnyerte a tetszésemet. Remélem egyszer nyáron is eljutok ide és még több időt tölthetek az egyes helyszíneken. Crna Gora, nekem tetszettél! :)