Valamerre

Valamerre

Bánság (2013)

Temesvár, Orsova, Herkulesfürdő, Vaskapu, Szörényvár

2016. október 31. - HN Ildikó

2013. májusában egy hétvégén elautókáztunk Romániába, azon belül a Bánságba. Szegedről indulva a három nap alatt 800 kilométert tettünk meg, mely során megnéztünk pár települést és a természetben is gyönyörködtünk.

Első nap Temesvárig utaztunk, ami az ország harmadik legnépesebb városa. A települést nem mondanám európai színvonalúnak, a Dóm téren kívül nem sok szép látnivalót kínál. A belváros nagyon lepusztult, az épületek elhanyagoltak. Van néhány park és egy bevásárlóközpont, azonban véleményem szerint egy délutáni sétán kívül nem érdemes több időt szánni rá. Egyébként 2021-ben Temesvár lesz Európa Kulturális Fővárosa. Egyetlen dolog volt, ami meglepett minket és tetszett is, az egyik bérház bejárata előtt egy tojásautomatát láttunk, ami számunkra újdonság volt.

b1.jpg

b2.jpg

b3.jpg

Másnap reggel elindultunk Herkulesfürdőre, ahol a következő éjszakára foglaltunk szállást. Az útvonalat úgy állítottuk be, hogy a szerb-román határ mentén haladjunk, ami többnyire a Duna partját jelentette. Az egész hétvége legszebb része határozottan ez volt, hatalmas hegyek között utaztunk és végig gyönyörű kilátás nyílt a folyóra. Volt egy-két rész, ahol mindenféle jelzés nélkül megszűnt az útburkolat, fogalmunk sem volt, hogy ott éppen felújítás folyt, vagy szimplán csak hiányzott az aszfalt. Egyébként a körforgalmakat nem úgy használják, mint mi, amikor nem hajtanak ki, akkor indexelnek befelé, és amikor elhagyják, akkor semmilyen jelzést nem használnak. Az út menti látnivalók közé tartozik a Kis- és Nagy-Kazán szoros, valamint Decebal király (utolsó dák király, aki haláláig harcolt a rómaiakkal szemben) szobra, amely 40 m magas és 25 m széles, és ezzel Európa legnagyobb kőbe faragott szobra. Az utazási irodák egyébként ezen a szakaszon hajókirándulásokat is szerveznek, át lehet menni a túloldali Galambóc várhoz is.

b4.jpg

b5.jpg

b6.jpg

A pár órás autózásban nagyon megéheztünk, de útközben sehol sem volt egy étterem vagy fogadó, ahová betérhettünk volna, így alig vártuk, hogy megérkezzünk Orsovára. A nem túl nagy városban sem találtunk éttermet, így egy nagyobb boltba mentünk be némi péksüteményért. Ebéd után egy kicsit sétálgattunk a városban, de nem nagyon nyerte el a tetszésünket, egyedül a Duna parton érdemes egy kis időt eltölteni. A város eredeti helye egyébként nem itt volt, hanem lejjebb, azonban a Vaskapu I erőmű építése miatt többek között az is víz alá került, el kellett költöznie, így 1966-74 között épült fel jelenlegi helyén. Az Ada Khaled sziget is ekkor került víz alá, amit Jókai Mór: Az arany ember c. regényéből ismerhetünk, mint a "Senki szigete". Amit még tudni érdemes, hogy 1849-ben a közelben ásta el Szemere Bertalan a koronázási jelvényeket (Szent Koronát, kardot, palástot és a többi jelvényt), amelyek 4 évig a földben voltak és sajnos az aranyszállal szőtt kesztyű és papucs az átázástól meg is semmisült.

b7.jpg

b8.jpg

Délután folytattuk utunkat a 17 km-re található Herkulesfürdőre. A település a Cserna folyó völgyében található és mindkét oldalán hatalmas hegyek magasodnak, ahol biztos, hogy nagyon jó lehet egy kirándulást tenni. A gyógyvizéről híres várost a rómaiak fedezték fel, azonban csak a 19. században a Monarchia idején indult fejlődésnek. A nevét onnan kapta, hogy Herkules többek között a meleg források istene volt, ezért is emeltek templomot és szobrot neki, később pedig az ásatások során megtalálták azok maradványait. Herkulesfürdő gyakran volt magas rangú személyek találkozási helye, több alkalommal is járt itt Ferenc József császár és Erzsébet királyné (Sisi). Sajnos az épületek ma nagyon elhanyagoltak, lepusztultak, de Orsovával ellentétben itt már egy büfében tudtunk vacsorázni. A szállásunk (amit pár ezer forintért béreltünk egy éjszakára kettőnknek) hihetetlenül modern és tiszta volt, nem egy szobát, hanem egy apartmant kaptunk és az erkélyünkön üldögélve a pataknak tűnő folyóban gyönyörködhettünk.

b9.jpg

b10.jpg

Másnap elindultunk Szörényvárra. Útközben megnéztük (igaz csak messziről) a Vaskapu I vízierőművet, amit a Vaskapu szoros szűk keresztmetszete miatt építettek, a zsilipeknek köszönhetően a megemelkedett vízszint már nem okoz természetes akadályt a hajóközlekedésnek. A Vaskapu II vízierőmű lejjebb van, mindkettőre az a jellemző, hogy a két ország számára külön-külön energiatermelő egységgel rendelkezik.

b11.jpg

A Vaskapu I vízierőmű és Szörényvár már nem a Bánságban, hanem attól pár kilométerre található Olténia tartományban, azonban mi úgy gondoltuk, hogy a hétvégi kirándulásunk során az egykori Szörényi Bánság székhelyét is érdemes megnéznünk. A település leghíresebb látnivalója a középkori várrom, de nekünk leginkább az tetszett, hogy a város tiszta és rendezett. Megállapítottuk, hogy itt már sok szép épület van és úgy éreztük, hogy ez a hely folyamatosan fejlődhet.

b12.jpg

b13.jpg

b14.jpg

Szörényvár után már Szeged felé vettük az irányt és ismét gyönyörű helyeken autóztunk. A tanulság számunkra az volt, hogy ez a régió nem csak a szállás és a benzin ára miatt olcsó, hanem azért is, mert nem nagyon van olyan hely, ahol pénzt lehet költeni. Személy szerint jobban szeretem a modernebb városokat, de mindenképp érdemes volt ide is elutazni egyszer. Biztos vagyok benne, hogy egy folyami hajóút is felejthetetlen élmény lehet ezen a környéken.

A bejegyzés trackback címe:

https://valamerre.blog.hu/api/trackback/id/tr10011915375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása