Az Isztriai-félszigeten található város pár éve felkerült a bakancslistámra, azonban mindig közbejött valami, amiért váratott magára. Nemrég végre sikerült elutaznom ide egy kis időre és nem csalódtam benne. Az olasz stílusú óváros abszolút magával ragadja az embert, a csodás tenger pedig csak hab a tortán.
A koronavírus-járvány hatásait a turizmusra nem fogom részletezni, a csapból is ez folyik. Alapvetően egy buszos nonstop utat terveztem (éjszakai utazás, napközbeni városnézés, majd ismét éjszakai buszozás), azonban a pandémia miatt módosítani kellett az elképzeléseimet. A Horvátországba való beutazáshoz jelenleg ki kell tölteni egy adatlapot (https://entercroatia.mup.hr/), melyben a turisztikai célú utazás apropóján meg kell jelölni legalább egy szálláshelyet. Ezzel szemben a konzuli szolgálat oldalán (https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?horvatorszag) azt írják, hogy jelenleg nem kell igazolnunk az utazásunk célját, a járványt megelőző feltételek mellett lehet utazni. Mivel nem volt egyértelmű a helyzet, ezért feltettem azt a kérdést a konzulátusnak, hogy mi van abban az esetben, ha nem akarok ott aludni, hanem csak átugrok egy kicsit, ahogy korábban lehetett? Válaszképp leírták a honlapon elérhető sablon szöveget és azt, hogy az esetemben meg kell jelölnöm a szálláshelyemet is.
Mivel nem akartam megkockáztatni, hogy a határnál bármi problémám legyen, így kénytelen voltam módosítani az utamat. Ugyanúgy egy péntek éjjeli busszal mentem a Népligetből, ami másnap reggel 9 órára ért Rovinjba, viszont nem jöttem haza aznap, hanem foglaltam egy éjszakára szállást. Persze így harmadnap hazafelé az akkori menetrend szerint csak átszállásos járat lett volna, ami Szlovéniát és Ausztriát is érintette volna. Nem akartam másik két országot keresztezni még átutazóban sem, ezért kénytelen voltam Zágrábig elutazni, ott aludni egyet, majd negyedik nap reggel onnan hazajönni. Összességében az eredetileg tervezettnél másfél nappal hosszabb és drágább is lett a kirándulásom. Mégis úgy voltam vele, hogy szeretnék egy kicsit egyedül lenni (kisgyerekes anyaként ez e legjobb feltöltődés számomra), úgyhogy belevágtam (persze betartva vírus miatti előírásokat).
Az utazás teljesen rendben zajlott, alig volt pár útitársam. Szerencsére a menetrend szerinti buszoknak külön sor van a határon, így hamar átjutottunk. Az előre kitöltött adatlapot nem kérték, csak beszkennelték mindenki személyijét/útlevelét és megkérdezték, hogy hova megyünk. Én mondtam, hogy Rovinjba, majd a határőr megkérdezte, hogy Zágrábba is, mert látta a rendszerben a megadott szálláshelyeimet. Ezután robogtunk tovább és mindenféle fennakadás nélkül megérkeztünk a végállomásra.
A hely már az első percben elvarázsolt, bár kicsit zavaros, hogy hol vagyunk, elsőre nem Horvátországra tippelne az ember. A város 1283-1797 között Olaszországhoz tartozott és a mai napig ennek a hatása látszik mindenhol. Sokan még mindig beszélik az olasz nyelvet, de az utcanevek is két nyelven vannak kiírva, ahogy a város neve (Rovinj/Rovigno). Az építészeti stílusról meg nem is beszélve, az óvárosban szűk, macskaköves utcák kacskaringóznak a magas, színes házak között. A spalettás ablakok előtt pedig sok helyen kiteregetett ruhákat lenget a szél. Abszolút mediterrán megjelenés jellemzi.
A buszállomás a sétálóutca (Carera ulica) lábánál található, így egyből indulhat a városnézés. Szombat délelőtt nem mondanám, hogy sokan voltak, a legtöbb üzlet még zárva volt. Sétálgattam, nézelődtem és egy szűk sikátorban inkább letértem a kikötő felé. Végre újra közelről láthattam a tengert. Minden nagyon nyugodt és békés volt. Itt már voltak nyitva éttermek, sokan a reggeli kávéjukat fogyasztották.
Az óvárosi kikötőnél van a Főtér (Gradski tér vagy Tito tér), ahol egy díszkúton kívül a piros színű óratorony található. Az épület aljában utazási iroda működik, a színes homlokzaton pedig Velence címerállata, a szárnyas oroszlán díszeleg.
Innen indul a legtöbb hajókirándulás és ha már itt jártam, akkor megnéztem a kínálatot. Van bőven választási lehetőség, attól függ, ki mit szeretne látni: naplemente, delfinles, Limski fjord, környező szigetek és városok, privát hajókázás, de akár velencei egynapos kirándulásra is befizethetünk. A városban több helyen hirdetik ezeket, nem kell aggódni, hol fizetünk be rá. A hosszabb utak esetében általában ellátást is tartalmaz az ár.
Mentem tovább és mivel már éhes voltam, gondoltam eszek valamit. Az olasz hatás a gasztronómiában is meglátszik, a horvát ételeken kívül a pizzát, a tésztaételeket és a tengeri herkentyűket ajánlatos megkóstolni. Egy pékségben vettem kávét és egy szelet pizzát, majd elsétáltam azokkal a piachoz közeli tengerparti részhez. Leültem és bámultam a hullámzó vizet, ami itt a hajóforgalom miatt elég zavaros. Egyszer csak azt vettem észre, hogy két sirály nagyon közelít felém és szinte kinézik a kaját a kezemből. Elég tolakodóak voltak, ezért jobbnak láttam adni nekik egy kicsit. Sose tudom, hogy jó ötlet-e így etetni a madarakat, de most tényleg ez volt az egyszerűbb.
A hármasban elfogyasztott reggeli után elbúcsúztam a kis "barátaimtól" és elindultam megnézni a közeli piacot. Nem túl nagy hely, mégis érdemes felkeresni. Főleg szuveníreket, zöldségeket és gyümölcsöket árulnak, egy épületen belül pedig tengeri herkentyűket is lehet kapni. Különlegesség viszont a sok olívaolaj, valamint a levendulából, fügéből és szarvasgombából készített termékek. Nem tudtam, de az isztriai szarvasgomba rendkívül drága és keresett még a szarvasgombákon belül is.
Sétáltam tovább és megcéloztam Rovinj jelképét, a domb tetején magasló Szent Eufémia székesegyházat. Eltéveszteni sem lehet, a girbe-gurba utcákon kell felfelé menni. Egyébként ez az óvárosi rész korábban sziget volt, a 18. században kötötték össze a szárazfölddel, így lett félsziget. A házak viszonylag magasak, a 17. században tomboló pestisjárvány miatt a kedvező éghajlatnak köszönhetően a környékről ide menekültek az emberek és helyhiány miatt kénytelenek voltak felfelé terjeszkedni, plusz emeleteket építeni. A hangulathoz még hozzá tartozik az is, hogy sok sikátor egyenesen a tengerben végződik, ezeket kalózjáratoknak nevezik. Igen, Rovinj lakosainak fele a velencei uralom alatt halászattal, másik fele pedig kalózkodással foglalkozott. Viszont a városnak az ellenséges uszkók (délszláv) kalózokból is kijutott, háromszor lerombolták és felégették a települést. Mindezek hozzájárultak a mai arculathoz és összességében szerintem nagyon egyedivé tették.
Ahogy felérünk a dombtetőre, elénk tárul a végtelen tenger látványa. Ez engem mindig jó érzéssel tölt el, már ezért is érdemes ide felsétálni. A ragyogó napsütésben kicsit nézelődtem és megpihentem, majd szemügyre vettem a székesegyházat.
A templom a 18. században nyerte el jelenlegi állapotát, de a helyén már korábban, a 8. században is állt egy. A hozzá tartozó harangtorony tetején a névadó, Szent Eufémia szobra található, mely az aktuális széljárás szerint mozog. A legenda szerint a 300-as évek elején Diocletianus császár elrendelte a keresztények feláldozását. Az akkor 14 éves Eufémia néhány társával együtt el tudott menekülni, azonban mégis rájuk bukkantak. Ezután a sok kínzás ellenére sem tört meg, a hitének köszönhetően minden megpróbáltatást kiállt. Oroszlánok elé is vetették, de azok nem bántották, hanem kedvesen közeledtek felé. Végül a feldühödött rómaiak kerékbe törték, így érte a halál. A keresztények a holttestet egy márvány szarkofágba temették Konstantinápolyban (mai Isztambul) és ott volt mintegy 300 évig. Akkor egy hatalmas vihar közepette eltűnt és pár nap múlva Rovinj partjainál egy halászfiú talált rá. A szarkofág azóta ebben a templomban van elhelyezve. A templom ingyenesen látogatható, a harangtoronyba pár kunás belépő ellenében lehet felmászni.
A dombról lefelé egy másik útvonalat választottam, mint amikor felmentem. Ez is nagyon szép volt, nem győztem gyönyörködni. Arra azonban nagyon kell figyelni, hogy a sima felületű macskakövek nagyon csúszósak. Több embert is láttam, akik tyúklépésben közlekedtek, én is így tettem, mégis párszor majdnem dobtam egy hátast.
Ezután a város egy másik részénél található strandot céloztam meg. Közben elhaladtam a vörös színű városházánál és a mellette található Balbi-ívnél, ami a megmaradt három eredeti városkapu egyike. Mentem tovább és a buszállomásnál megpillantottam a szentháromság keresztelőkápolnát. Ez a hétszögletű épület a 13. században épült és Rovinj legrégebbi épülete. Ma galéria működik benne.
A városnak nagyon jól áll, hogy tengerparti település, de tudni kell, hogy hosszan elnyúló, homokos rész itt nincs. Van azonban rengeteg kavicsos, sziklás öböl, de a belvárosiak inkább létráról lemászósak. Én is szerettem volna mártózni egyet, úgy gondoltam, hogy a Zlatnyi Rt parkerdőnél elhelyezkedő Lone Bay lesz számomra a legideálisabb. Ez a belvárostól (főleg a székesegyháztól) azért kicsit messzebb van, gyalogoltam kb. 40-50 percet, mire odaértem. Legalább megnéztem közben Rovinj másik részét is, ahol családi és társasházak vannak. Végül a hatalmas parkos részen keresztülhaladtam és elértem a kiszemelt strandot.
Most már semmi akadálya nem volt a csobbanásnak, gyorsan átöltöztem és belemerültem a kellemes tengerbe. Van itt egy kisebb büfé, mosdó, átöltözési lehetőség és napágyakat is lehet bérelni. Minden megvolt, ami a pihenésemhez kellett. A strandra a belépés ingyenes, azonban a büfében elég drága minden, erre fel kell készülni. Vettem azért egy kis hűsítő innivalót és szépen lassan elkortyoltam, miközben bámultam a vizet és a szemközt található óvárosi rész körvonalait. A hosszas buszozás és a délelőtti városnézés után jól esett a parton feküdni, el is töltöttem itt 1-2 órát semmittevéssel.
Éhes lettem, szerettem volna enni végre valami főtt ételt. Átöltöztem, összepakoltam és elindultam a part mentén vissza a városba. Elhaladtam a helyi nagy kikötőnél, majd egy ahhoz közeli étterembe beültem (Restaurant Škver Da
Innen kb. 10 perc sétára volt a szállásom, elsétáltam oda. Zuhanyoztam és pihentem 1-2 órát. Kint nagyon meleg volt, így jól esett ebéd után a hűs, csendes szobában lenni. Őszintén szólva el tudtam volna képzelni, hogy egész nap ott maradok, mivel a két kisgyerekem (1 és 3 éves) mellett itthon már 5 perc ülésnek is hálát szoktam adni. Persze hajtott a kíváncsiság, ezért délután újra útra keltem.
Besétáltam az óvárosba és végre azt láttam, hogy az összes üzlet nyitva van. A vírusból annyit lehetett érzékelni, hogy az eladókon, pincéreken van maszk, kesztyű, valamint minden bejárati ajtónál volt kitéve kézfertőtlenítő. Az emberek többsége (helyiek és turisták is) figyelt arra, hogy ne kerüljenek közel másokhoz. Mi Budapest belvárosában lakunk és sajnos itthon nem ezt tapasztalom, szóval Rovinj nálam ilyen szempontból hatalmas piros pontot érdemelt. Azonban a történethez hozzá tartozik az is, hogy valószínű most a megszokottnál kevesebb turista volt.
Rovinjban az is jó, hogy a magas épületek között meghúzódó utcák árnyékosak, kellemes itt a nyári melegben sétálni. Az óváros nem túl nagy, szinte az összes kis utcába betértem és ismét felsétáltam a székesegyházhoz. Újra megcsodáltam a magasból a tengert, nem győztem gyönyörködni benne. Lefelé haladva benéztem néhány üzletbe, vettem szuveníreket és a gyerekeknek ajándékokat. Persze sikerült kifognom egy magyarul beszélő eladót, aki kb. 20 éve él itt, egyébként pedig eszéki. Kicsit beszélgettünk és a vásárolt tárgyakon kívül egy apró ajándékot is adott (rózsaszínre festett tengericsillag), nagyon kedves volt. Mentem tovább és csak úgy céltalanul bolyongtam. Nézegettem a házak falára kiakasztott festményeket és a rengeteg kézzel készített, igényes árut.
Az ebéd annyira laktató volt, hogy nem kívántam semmi egyebet abban a hőségben, csak egy kis fagyit. Leültem, megettem, majd konstatáltam, hogy még sokára lesz este. Hogy őszinte legyek, ha nem akartam volna mindenképp látni a naplementét, akkor a szállás felé vettem volna már késő délután az irányt. Így viszont húztam az időt, sétálgattam és üldögéltem a parton. Végül nem bántam meg, tényleg nagyon szép színeket lehetett látni, ahogy a nap eltűnt a víz és a félsziget mögött.
Másnap reggel korán keltem. Ha már úgy alakult, hogy nem csak egy napot maradtam, akkor szerettem volna tartalmasan kitölteni a plusz időmet. Délután 2-kor indult a buszom Zágrábba, így szinte csak a délelőtt állt rendelkezésemre. Mindenképp fürdőzést terveztem, de összekötöttem egy kis hajókázással. Rovinjhoz 19 sziget tartozik, ezek közül a közeli Szent Katalin és a Szent András a legnagyobbak. Az óvárosi kikötőből sűrűn közlekednek ezekhez hajók, a menetidő 10-20 perc. Én a távolabbi Szent András szigetre (más néven Vörös sziget) mentem, ami egy járható töltéssel össze van kötve a Maskin szigettel. Útközben mindenkinek kellett maszkot viselnie és addig nem is szállhattunk fel, amíg az előző utasok után nem fejezték be a fertőtlenítést. Odafelé simán fel lehet szállni a hajóra, a jegyeket visszafelé kell megvenni a szigeten található szálloda recepcióján (70 kuna). Akik ott szállnak meg, azoknak a traszfer ingyenes.
A szigeteken sok látnivaló nincs, viszont nagyon szép és rendezett mindkettő. A hotelen kívül étterem, büfé, játszótér található, amiket nem csak szállóvendégek használhatnak. Kicsit körbenéztem, majd letelepedtem a töltés mentén. Korábban azt olvastam, hogy itt van homokos rész, ez azonban csak egy picit igaz. Pár gyerek tényleg el tudna ott játszani, de azért nem olyan nagy a terület és a vízben ugyanúgy kavicsok vannak.
Pár órát pihenéssel töltöttem: fürödtem, napoztam és néztem a tengert. A sirályok viszont itt is nagyon pofátlanok, konkrétan odamennek a parton lerakott holmikhoz. Volt olyan, hogy épp a vízben úszkáltam, amikor azt vettem észre, hogy az egyik a táskámnál keresgél és az egyik szandálom a csőrében van. Egyből elkezdtem kiabálni és próbáltam gyorsan kiúszni, elkergetni. Kicsit azért megijedtem, mi van, ha elviszi azt vagy a táskámat, amiben mindenem benne van. Reméltem, hogy az nehéz lesz neki és nem bírja el. Szerencsére időben odaértem és elhesegettem. Egyébként ugyanezeket a jeleneteket másoknál is láttam, az emberek gondtalan pihenését megzavarták.
A déli hajóval ezután visszamentem a városba, ott terveztem még egy rendes ebédet. Sajnos sok étterem még zárva volt, nagyon nem tudtam válogatni. Végül beültem egybe és egy sima milánóit ettem. Nem néztem az italok árát az étlapon, de meglepődtem, mikor a számlán egy pohár üdítő 30 kunába (kb. 1500 Ft) került. A nyaralóhelyeken általában alapból drágább minden, de azért volt pár dolog, amit már túlzásnak tartottam. Ez van, kifizettem. Ezután még a buszállomásnál található egyik kávézóban ittam egy cappuccinót, ami eredetileg 14 kunába került, de mire kihozták, már 20 lett. Értem én, hogy szervízdíj meg borravaló, de azért na.
A buszom időben indult Zágrábba, így búcsút intettem Rovinjnak. Kicsivel több, mint 3 óra utazás után megérkeztem a fővárosba, és egyből a szállásra mentem. Lepakoltam, aztán sétáltam egy kört a belvárosban. Tavaly már jártam itt, írtam róla blogot, amiben a nevezetességeket részletezem: https://valamerre.blog.hu/2019/08/30/zagrab_892.
Sajnos az utazást megelőző napokban jöttek a hírek, hogy Horvátországban nőtt a beazonosított koronavírus fertőzöttek száma, két gócpont van, az egyik ez a város. Ráadásul aznap még választásokat is tartottak, így abszolút nem vágytam az emberek közé. A Tkalciceva utcát kivéve nem is mászkált csak egy-két ember az utcákon, így lőttem pár fényképet, próbáltam valami vacsorát szerezni és csak a szállásra akartam visszamenni. Persze alig volt nyitva pár hely, végül egy pékségben vettem bureket, egy kis bódénál pedig egy sört, amit előző nap az egyik barátom ajánlott, akik éveken át Horvátországban nyaraltak és nagy sör kedvelő. A szobámba visszaérve gyorsan lezuhanyoztam, vacsoráztam és fél 8-kor már ágyban voltam. Idejét sem tudom annak, mikor volt ilyen utoljára, de nagyon jól esett.
Másnap reggel 8-kor indult a buszom. Így hétfőn reggel végre találtam nyitva boltot, tudtam vásárolni reggelit meg itthonra még pár dolgot. A buszállomás egyik kávézójában megittam életem kb. legrosszabb kávéját, vagyis csak ittam volna, inkább ott hagytam, annyira ihatatlan volt. Viszont cserébe nem volt drága. Hazafelé semmi probléma nem volt, a határnál ugyanúgy csak egy kicsit időztünk.
Ezzel véget ért a kirándulásom. Persze sokat agyaltam előtte én is, hogy elinduljak-e vagy nem, végül az utazás mellett döntöttem és nem bántam meg. Aki idén utazik, az mindenképp figyelje folyamatosan a konzulátus oldalát, az a hivatalos. És persze vigyázzunk magunkra és egymásra. De ez jó lenne, ha itthon is így működne, mert sajnos én nem ezt tapasztalom, ott sokkal nagyobb biztonságban éreztem magam.
Rovinj tényleg egy csoda, én mindenkinek ajánlom. A buszút kb. 10 óra volt, kocsival persze hamarabb oda lehet érni. Vannak Magyarországhoz közelebb lévő nyaralóhelyek is, én ezen kívül még Opatijában jártam, arról itt írtam: https://valamerre.blog.hu/2016/08/14/opatija_121. Próbáltam ezt az utat is úgy módosítani (ha már több időre mentem, mint a tervezett), hogy másnap Pulában tölthessek el egy kis időt, de sajnos sehogy sem tudtam úgy sakkozni a buszok menetrendjével. De ami késik, az nem múlik, legalább van egy másik kiszemelt hely az Isztriai-félszigeten, ahová legközelebb mehetek.
