A horvát fővárosról a legtöbb helyen azt olvastam, hogy tipikus átutazó város a tengerpart felé. Sok magyar le sem tér az autópályáról, egyenesen mennek az Adriára, de vannak olyanok is, akik szánnak pár órát a városnézésre. Megoszlanak a vélemények, hogy van-e elég látnivaló. Szerintem ez szubjektív dolog, mindenkit más érdekel, nincs ezzel semmi gond. Szerettem volna megtudni, hogy mit adhat fél nap alatt Zágráb, ezért egynapos utazásként ellátogattam oda. Budapestről busszal 5 óra az út, naponta több járat van mindkét irányba, így van bőven választási lehetőségünk. Én az augusztusi hosszú hétvége egyik napján a 6:30-as busszal mentem, haza pedig a 18:30-assal jöttem. A határnál szerencsére a buszoknak külön sor volt, kb. fél órát időztünk és robogtunk is tovább, így 6-7 órám volt nézelődni.
Megérkezés után megcéloztam a belvárost, ami gyalog 20-30 perc alatt elérhető. A séta során is volt már látnivaló. Elhaladtam a vasútállomás előtt, ahol a Tomiszláv király térről jól látható a Művészeti Galéria szép sárga épülete. Ezután a Zrinjevac park következett, ami a nevét Zrínyi Miklós horvát bánról kapta. Nem egy hatalmas park, de jól esett a fák árnyékában sétálni.
Hipp-hopp el is értem a központi Jelacic térre. Itt megtalálható minden, ami kell egy ilyen helyre: boltok, üzletek, szobor, szökőkút és persze egy hatalmas terület, ahol össze-vissza mászkálnak az emberek. Nekem a környező színes épületek és az itt is közlekedő, jellegzetes babakék villamos tetszett a legjobban.
Zágráb központja három részből áll. A modern Alsóvárosban széles utak, terek vannak, mint például a Jelacic tér. A Felsőváros a Szent Márk templommal már középkori hangulatot áraszt. A másik történelmi rész pedig a Káptalandomb a székesegyházzal. Szerencsére mindhárom terület látnivalói közel vannak egymáshoz, gyalogosan rövid idő alatt bejárható, tömegközlekedésre nincs szükség.
Nagyon kíváncsi voltam a helyi piacra, ami a Jelacic térről nyílik. Először a pár asztalt magába foglaló virágpiacra jutunk, ahonnan egy széles lépcső vezet fel a szabadtéri Dolac piacra. A lépcső tetején Kumica Barica kofaasszony bronzszobra idézi a régmúlt időket. Tipikus turista pont, én is lőttem pár szelfit. A piacokon sajnos így hétfőn délben kevés árus volt, viszont a hely jellegzetessége, az egységes, piros napernyők tényleg jól mutattak. Egy épületben található halpiac is, ami szintén kihalt volt. Hétvégén biztos hangulatosabb itt minden, de azért így is érdemes volt szétnézni.
A város egyik legismertebb épülete a Mária Mennybemenetele Székesegyház, ami a piactól egy karnyújtásnyira található, ez volt a következő állomásom. A történelem során sok támadás érte, egy földrengés az egyik tornyot és a főhajót lerombolta, azonban mindig újjáépítették. Nagyon szép, ingyenesen látogatható, nem érdemes kihagyni. Én is elidőztem itt egy keveset, jól esett a padokban ülve hűsölni és megpihenni.
Éhes voltam, ezért úgy gondoltam, hogy megcélzom a Tkalciceva utcát. A sétálóutca két oldalán számos étterem, kávézó, galéria és szuvenír bolt található. Nem volt gond azzal, hogy hol ebédeljek, volt bőven választék. Végül egy helyre beültem és megkóstoltam a legismertebb horvát ételt, a cevapcicit, más néven cevapot. Ez különböző húsokból és fűszerekből összegyúrt és grillezett finomság, amihez én ajvárt (paprikakrém) kértem. Finom volt, de szerintem a mi fasírtunk sokkal jobb. A nagy melegre való tekintetre ittam egy helyi meggyes sört is, amit meglepően jégkockával szervíroztak. Érdekes volt, és nem a jó értelemben. Mindezért 70 kunát fizettem (kb. 3000 Ft).
Ebéd után újult erővel nekivágtam a Felsővárosnak. Hamar a Kőkapuhoz értem, ami az egykori 5 városkapuból megmaradt egyetlen. A boltívek alatt nagyon szép kovácsoltvas kerítés áll, ami mögött egy kis szentély található egy Máriát és Jézust ábrázoló képpel. Szent helyként tartják számon, mivel 1731-ben egy tűzvészben a környék épületei leégtek, azonban a kép megmaradt annak ellenére, hogy a kerete is a lángok áldozata lett. Tényleg sokan imádkoztak vagy a kerítés tövében térdelve vagy a pár padból kialakított kápolnarészen.
Tovább haladva felfelé egyből a Szent Márk templomnál találjuk magunkat, ami a székesegyházhoz hasonlóan a város fontos nevezetessége. Sok képeslapon, hűtőmágnesen szerepel, jellegzetessége az 1800-as évekből Magyarországról származó tetőcserepei, ami Horvátország, Dalmácia, Szlavónia (az ország Dráva és Száva közötti területe) és Zágráb címereit ábrázolja. A korábban látott képek alapján mattnak gondoltam, de meglepődtem, nagyon szép fényesek voltak, szinte ragyogtak a napsütésben. Sajnos a templom zárva volt, így nem tudtam belülről megnézni.
A szomszédos utcában egyből belebotlottam egy múzeumba, amit mindenképp meg szerettem volna nézi, mert nagyon érdekesnek tűnt. A Megszakadt Kapcsolatok Múzeuma nevéből már sejthető, hogy olyan tárgyak vannak kiállítva, amelyek valamilyen véget ért kapcsolatból származnak. A belépő nem drága, 40 kuna (kb. 1700 Ft). Jó volt látni, hogy nagyon sok embert megmozgatott ez a hely, tényleg nagyon modern és ötletes. Vannak vicces és szomorú darabok is a világ minden tájáról, a falon mellettük pedig horvátul és angolul el lehet olvasni a történeteket. A pénztárnál lehetett kérni leírást is ezekről, ki is volt rakva több nyelven prospektus, azonban magyar nem volt. Volt kiállítva például lábszár protézis, amit egy horvát férfi ajándékozott a múzeumnak. Elmondta, hogy a protézis tovább tartott, mint a kapcsolata az ápolónővel, akivel a kórházban ismerkedett meg. Egy régi VHS kazetta törött darabjait pedig egy másik férfi küldte, aki az apjában csalódott, mert az elhagyta az anyját. A szalagon az Ő esküvői videójuk volt
Az én abszolút kedvencem egy kínai csillagász pár emléke volt. Az Orion csillagkép egyik csillagának színképét adta a férfi a nőnek 26. szülinapjára ajándékba és ezt mondta: "Ez a csillag 26 fényévre van a Földtől. Amikor megszülettél, a fény elhagyta ezt a csillagot, áthaladva a végtelen csillagközi térben, a számtalan por- és ködfelhőben, hogy 26 fényéves utazás után ideérjen." A nő küldte a múzeumnak ezt a képet és elmondta, hogy a szakítás óta is, amikor meglátja az Orion csillagképet, mindig nagyon kedves emlékek jutnak eszébe.
A múzeum szerencsére a következő látnivaló közelében van, így arra haladtam tovább. A Lotrscak torony az Alsóváros és a Felsőváros találkozásánál van, remek innen a kilátás a lenti területre. Egyébként a torony tetejébe is fel lehet menni. A legjobb állítólag délben megtenni ezt, mert akkor minden nap ágyútűzzel emlékeznek a törökök felett aratott győzelemre. Innen lefelé lehet lépcsőn is menni, de akár Európa legrövidebb siklójával is közlekedhetünk (5 kuna), amely mindösszesen 66 méteres pályával rendelkezik. Én inkább lesétáltam és megnéztem lentről is a siklót.
Volt még egy kis időm, ezért úgy gondoltam, hogy adok még egy esélyt a Szent Márk templomnak, ezért ismét elmentem oda. Szerencsém volt, most már nyitva állt és be tudtam menni.
Mindent láttam, amit szerettem volna, így csak sétálgattam meg fagyiztam a központban. A kirakatokat nézegetve az tűnt fel, hogy nagyon sok tárgyon szerepel nyakkendő minta. Nem értettem, aztán egy hűtőmágnesen megláttam, hogy horvát találmány. Gyorsan utána is olvastam és ezt találtam:
"Sok szempontból a nyakkendő Horvátország egyik leghíresebb jelképe. A nyakkendő, természetesen, a nyakra kötött kendők egy speciális típusa, melyet általában férfiak hordanak. Az 1630-as évek Franciaországában XIII. Lajos katonái – főként horvát zsoldosok – hordták. Feltehetően innen származik a nyakkendő elnevezése, hiszen a franciák a „croate” (horvát) szót helytelenül “cravate”-nak ejtették. Minden évben október 18-án ünneplik a nyakkendő nemzetközi világnapját." (forrás: https://horvatorszagutazo.hu/horvatorszag-hires-szimbolumai/)
Lassan eljött az idő, hogy elinduljak a buszhoz. Szerettem volna még megkóstolni a bureket (töltött leveles tésztás péksütemény), ezért vettem a hazaútra egyet. Van több változata is, én a túrósat kóstoltam és isteni volt.
Az 5 órás buszút hamar eltelt, jó volt a sok séta után megpihenni. A határnál ismét csak egy keveset időztünk. Mondjuk az érdekes volt, hogy a határőr elvette mindenki személyijét/útlevelét, azután le kellett szállni a buszról és egyesével szólított minket, úgy adta vissza. Én még ilyet nem tapasztaltam, de lehet, hogy ez gyakori.
Ezzel véget ért az egy napos kikapcsolódásom. Zágráb azt adta, amit vártam: szép és érdekes látnivalók, amik közel helyezkednek el egymáshoz, ezért tényleg pár óra alatt bejárhatóak. Az előzetes információk alapján csak azt nem éreztem át, hogy mediterrán város lenne. Mégis azt mondom, hogy érdemes volt elutaznom és örülök, hogy most már itt is jártam.
