Olaszország az az ország, ahová bármikor el tudnék utazni egy napra, de akár évekre is odaköltöznék. Szerintem minden megvan ott, amiért érdemes felkeresni: rengeteg a látnivaló, kiváló a természet (tengerpart, hegyek), temperamentumosak az emberek és persze a gasztronómia sem elhanyagolható. Pár évvel ezelőtt, mikor felbukkantak a fapados jegyek Milánóba, kitaláltam, hogy a harmincadik szülinapomon szeretnék felmenni a dóm tetejére. Végre elérkezett ez a nap is, január 21-én valóra váltottuk ezt a bakancslistás álmomat.
Két napot töltöttünk el a városban a férjemmel, vasárnap a reggeli 6:10-es géppel mentünk, hétfőn este pedig a 22:20-kor indulóval jöttünk. A repülőtérről a Malpensa Bus Expressel mentünk be a városba, a retúr jegyeket 14 EUR/fő áron a repülőtéren vettük, de a sofőröknél vagy interneten előre is lehetett volna. Korábban több helyen is azt olvastam, hogy a busz az 50 perces menetidőt a dugók miatt akár 90 perc alatt teszi meg és hogy a helyben vásárolt retúr jegyeknél három óra pontossággal meg kell adni a visszautazás időpontját is. Szerencsére mi semmi ilyet nem tapasztaltunk, pontosan indult mindkétszer a busz és nem volt késés sem, de vasárnap reggel és hétfőn este használtuk, valószínű hétköznap a város irányában lehet dugókra számítani. Milánóban a Central Station a végállomás (a hatalmas épülettel szemben állva bal oldalon), a buszok 20 percenként közlekednek mindkét irányba.
Első sétánk a Porta Nuovahoz vezetett, amely egy új városrész. A terület nagyon rendezett, szép és modern. Két kiemelkedő látványosság van itt. Egyik a Bosco Verticale (függőleges erdő), amely egy 76 és egy 111 méteres épületet jelent, nevét pedig onnan kapta, hogy az erkélyeken fák, bokrok lettek telepítve. Januárban azért ez nem volt nagyon látványos. A másik különleges épület a 231 méter magas Unicredit torony, amit a tervezéskor még Garibaldi toronynak neveztek. Ez már tényleg tekintélyt parancsoló, az ország legmagasabb toronyháza.
A Corso Como sétálóutcán folytattuk az utunkat a Sforza kastélyig. Útközben áthaladtunk a Porta Garibaldi városkapu alatt. A boltívet I. Ferenc magyar és cseh király, osztrák császár látogatásának emlékére építették 1825-ben.
Ezután elértünk a XV. században épített Sforza kastélyhoz, ami egykor a milánói hercegek rezidenciája volt. Az épület ma számos múzeumnak ad otthont. A kastély területe ingyenesen látogatható, mi itt sétálgattunk a napsütésben. Az épületegyüttes mögött található az angol stílusú Parco Sempione park az Arco della Pace diadalívvel, amit Napóleon dicsőítésére építettek. A kastély és a park területe is hatalmas, órákat el lehet ott tölteni.
A kastély után a dóm felé vettük az irányt. Mivel már kissé fáradtak és éhesek is voltunk, ebédeltünk egyet a Galleria Vittorio Emanuele II passzázson a McDonald's-ban. Ez volt a legegyszerűbb és szinte már hagyomány is nálunk, hogy minden utazásunk alatt egyszer tuti mekizünk. A passzázs önmagában is lenyűgöző az üvegkupolával és -tetővel, gyönyörű mozaikpadlójával és az egymást érő világhírű márkák üzleteivel (Prada, Versace, Louis Vuitton, stb.). A padló egy felkapott része egy bikát ábrázol, aminek a tökén jobb sarokkal háromszor körbeforogva állítólag szerencsénk lesz, de a szóbeszéd szerint ez csak szilveszterkor igaz. Biztos, ami biztos, forogtam hármat én is. Az viszont egyértelmű, hogy turista látványosságnak számít, várni kellett, hogy sorra kerüljünk és a sok koptatás miatt kicserélt darabkák fényesebbek is a többinél.
Ebéd után újult erővel végre elérkeztünk a dómhoz. A kombinált jegyeket (dóm, kripta, múzeum, tető lépcsőzéssel) interneten előre megvettük 14 EUR/fő áron (www.ticketone.it). A kinyomtatott visszaigazoló emaillel el kellett menni egy különálló épületbe (dómmal szemben állva jobb oldalon, 14 Piazza del Doumo), ott sorszámot kellett húzni, de szerencsére egyből felvillant a számunk és mehettünk átvenni a tényleges jegyeket. Így online pár euróval többe kerülnek (kezelési költség), de mindenki így tanácsolta a sorban állás elkerülése végett. Nem tudom, hogy ha ott veszem a jegyet, akkor hol lehet azt megtenni és mennyit kell sorban állni, viszont a dóm főbejáratánál egy hosszabb és egy rövidebb sor volt, mi megkérdeztük egy biztonsági embert, hogy a rövidebbe beállhatunk-e és azt mondta, hogy igen. Itt hamar sorra kerültünk, egy gyors átvilágítás és táska ellenőrzés után be is jutottunk végre.
A dóm belülről is hatalmas, viszont kevésbé díszes, mint kívülről. Középen el volt kerítve egy rész, ahol azok közlekedhettek, akik az éppen celebrált misén vettek részt. Egy kicsit leültünk mi is hallgatni, aztán körbejártuk mindkét oldalt, megcsodáltuk a hatalmas oszlopokat és üvegablakokat. A dóm 1386-ban megkezdett építése előtt is a város ezen részén volt a vallási központ, sőt templom állt már itt a rómaiak idején is. A dóm belsejéből lépcső vezet le a régészeti területre, ahol a feltárt részeket lehet megtekinteni.
Ezután elindultunk a várva várt helyszínre, a dóm tetejére. Ide lifttel és lépcsőn is fel lehet menni, mi a gyalogos megoldást választottuk. Ehhez ki kellett menni a dómból, majd azzal szemben állva a bal oldalon kellett újra sorba állni és újból átvizsgáltak a biztonságiak. Itt már lassan haladt a sor, már ebben (és az eddigi napban) eléggé elfáradtam, pedig csak ezután jött a lépcsőzés. Utólag sem bántam meg, hogy ezt választottuk, de őszintén bevallom, meg kellett közben állni pihenni. Az mondjuk rossz volt, hogy a felfelé és a lefelé közlekedők is ugyanazt a nem túl széles lépcsőt használták. Nem tudom, hogy ez mindig így van-e, mert láttuk, hogy a túlsó oldal felújítás alatt van, lehet, hogy ott is lehet egyébként közlekedni.
Fentről gyönyörű volt a kilátás és a tiszta idő miatt el lehetett látni egészen az Alpokig. Már a térről nézve a dómot egyértelmű volt, hogy a fehérmárvány homlokzat nagyon részletgazdag, rengeteg szobor, torony és vízköpő díszíti, amiket itt közelebbről megcsodáltunk. Minden olyan volt, amilyennek képzeltem és örültem, hogy ismét kihúzhattam valamit a bakancslistáról. Nem utolsó sorban pedig konstatáltam, hogy tényleg 30 éves lettem.
Miután kigyönyörködtük magunkat, elmetróztunk a szállásig, ami a dóm és a Central Station között volt félúton. Vettünk 24 órás tömegközlekedési jegyet (4,5 EUR/fő), amit másnap délutánig ki is használtunk. A szállásra érve a bejelentkezésnél egy magyar lány volt a recepciós, aki elmondta, hogy mindig örül a magyar vendégeknek. Nagyon kedves volt, amikor megtudta, hogy szülinapom van, akkor kaptunk két főre szóló ajándék ital kupont a bárba.
Egy órányi pihenés után elindultunk ismét a városba. Mivel nagyon éhesek voltunk, ezért a Central Stationnál található egyik, 1931 óta működő étterembe mentünk be (www.caffepanzera.it), ami nekünk bejött, nagyon finom volt a paszta és a pizza is.
Estére már csak a Navigli negyedben volt egy kis séta betervezve a csatornák partján. Ez a hely tényleg nagyon hangulatos, egymást érik a bárok. Ide főleg aperitivozni járnak az emberek, ami annyit jelent, hogy egy 10-15 eurós koktél mellé a svédasztalról lehet falatozni. Erről eltérő véleményeket hallottam, van, aki szerint csak csemegézésre jó, de van, aki szerint vacsorának is betudható. Mivel mi előtte ettünk, így nem próbáltuk ki, csak sétáltunk egy kellemeset, majd visszamentünk a szállodába, ahol az ajándék szülinapi italok vártak. A bárban nagyon kedves férfi volt, a gyöngyöző bort ajánlott, amit mi el is fogadtunk, nagyon finom volt. A bárpultra nagyon ínycsiklandó, speciális chips-szerű krumpli is ki volt téve, amiből kértünk egy adagot, de amikor ki akartuk azt fizetni, akkor nem engedte, ajándékba adta azt is.
A másnap reggel a lustálkodásról szólt, a szállodából délig kellett kijelentkezni és azt is tudtuk, hogy este későn indul csak a gépünk, bővel elég időnk lesz még a városnézésre. Kényelmesen megreggeliztünk, aztán elmetróztunk a San Siro Stadionhoz (Giuseppe Meazza Stadion). Nem terveztünk meccsnézést, de amikor lefoglaltam az utazást, akkor rákerestem, hogy játszik-e vasárnap este az AC Milan. Mivel láttam, hogy játszik, de idegenben Dél-Olaszországban, akkor úgy voltam vele, hogy ok, nem nagy veszteség. Mikor bejelentkeztünk a szállodába, akkor mondta a recepciós lány, hogy este meccse lesz én meg nem értettem. Ekkor felvilágosítottak a férjemmel, hogy Milánónak van egy másik foci csapata is az FC Internazionale Milano és közös stadionjuk van, ők játszottak aznap este az AS Romaval. Rákerestem és még lehetett jegyeket kapni, de kihagytuk, tényleg nem volt se kedvünk, se erőnk hozzá, majd talán máskor.
A stadiont azért szerettük volna megnézni kívülről, mindig lenyűgöznek minket az ilyen hatalmas épületek. Van lehetőség 17 euróért belülről is megtekinteni, valamint a múzeumot is (www.sansiro.net). Mi körbejártuk kívülről és bementünk a szuvenírboltba. Az belülről ketté van osztva, balra az egyik csapat, jobbra pedig a másik csapat kellékeit árulják. Persze itt is mindent eladnak, amit lehet, az én kedvencem a stadion fűmagja volt. Ami még tetszett, hogy mindkét csapat oldalán egy-egy ablakon keresztül be lehetett látni a pályára, ahol épp az előző napi meccs után rakták rendbe a terepet.
Ezután villamosra szálltunk és elindultunk a belváros felé. Tartottunk egy rövidke pihenőt, sütiztünk, kávéztunk, aztán a San Ambrogio-bazilikát néztük meg kívül és belül. Ez Milánó egyik legrégebbi temploma, a 4. században építették. Állítólag a tér és az épület helyén állt korábban a császári palota, ahonnan Nagy Konstantin kihirdette a vallásszabadságot. A téren található egy oszlop is (Colonna del Diavolo=Ördög oszlopa), aminek a helyén a legenda szerint az ördög a szarvaival döfött egy mélyedést haragjában, mivel nem tudta megkísérteni Konstantint. Pár méterre található innen a Katolikus Egyetem és ha már ott jártunk, akkor annak is bekukkantottunk a belső udvarára.
Folytattuk utunkat és elmetróztunk az "Arany négyszöghöz". A négy utca (Via Montenapoleone, Via Sant'Andrea, Via Monzani, Via della Spiga) által határolt terület Milánó divat mekkája. Itt rengeteg elegáns és drága üzlet, divatház található, a tehetősebbek luxusautókkal járnak ide vásárolni. Az árakról annyit, hogy a Dolce&Gabbana kirakatban láttunk egy táskát 13.500 euróért (kb. 4.160.000 Ft). Egyébként tényleg szép és egyedi dolgokat árulnak ott, nem lett volna gond a válogatással.
Innen már sétáltunk mindenhová, mivel közel voltak egymáshoz a nevezetességek és a 24 órás jegyünk is lejárt. A dóm felé útba esett a világhírű operaház, a Scala, ezért vetettünk rá egy pillantást és az előtte lévő téren található Leonardo da Vinci szoborra is.
Mivel a Scala a Galleria Vittorio Emanuele II passzázs mellett van, így ismét átmentünk azon és a dóm téren, majd pár utcával arrébb (Via Verziere, 2, 20122 Milano) egy különleges templomot néztünk meg. A San Bernardino alle Ossa templom közvetlenül a Santo Stefano Maggiore templom mellett található. Mindkettő kívülről és belülről is egyszerű, nem túl díszes. A San Bernardino különlegessége viszont az, hogy egy belső, különálló kápolnájában emberi csontokkal, koponyákkal vannak díszítve a falak. A történet annyi, hogy 1210-ben a közeli temetőben elfogyott a hely, ezért a maradványok itt lettek elhelyezve. Elgondolkodtató, hogy illik-e vagy sem egy ilyen helyet létrehozni, hisz azok az emberek nem valószínű, hogy hozzájárultak mindehhez. Sokat gondolkodtam rajta, hogy megnézzük-e és ha igen, akkor a fényképezés és a blogolás pláne belefér-e, aztán azzal lettem meggyőzve, hogy ez a történelem része. Egy biztos, ez a hely egyszerre bizarr és különlegesen művészi.
A nem mindennapi templom után a közeli Flash Pizzeriában (Via Bergamini, 1, 20122 Milano) ettünk egy nagyon finom, hatalmas, vékony tésztás pizzát. Azért itt már jól esett a pihenés és az igazi olasz kávé is segített magunkhoz térni. Mivel még mindig volt pár óránk a busz indulásáig, ezért sétáltunk egy utolsót a dóm környékén, szuvenírt vásároltunk és elindultunk a Central Station felé még pár látnivaló beiktatásával.
Átsétáltunk a Piazza dei Mercantin, ami a középkor alatt a közigazgatási központ volt és megnéztünk még pár templomot (Santa Maria presso San Satiro, Santa Maria del
Az utolsó állomásunk a sétánk során a Porta Nuova volt. Jó volt ezt az új részt hétköznap délután is látni, a vasárnap reggeli kevés emberrel ellentétben most nyüzsgés volt és persze kivilágítva is lenyűgöző látványt nyújtottak az épületek. Ezután már a Central Station következett, ahonnan a 18:40-kor induló busszal mentünk a repülőtérre. A forgalom ellenére a menetidő csak kicsivel volt több, mint 50 perc, de őszintén szólva többet is tudtam volna ülni, eléggé elfáradtunk. A repülőtéren még vacsoráztunk és nézelődtünk, itt is volt pár nagyon elegáns üzlet, de a duty freeben láttunk 3.750 euróért (1.160.000 Ft) whiskyt is.
Milánó szerintem lenyűgöző, nagyon tetszett, hogy egyszerre modern és történelmi is. Szívesen eltöltöttünk volna még több időt ott, de a két nap alatt meg tudtuk nézni azt, amit szerettünk volna. Nagyon sokan választják a várost egynapos utazásként, a kora reggel és késő este induló repülő ezt lehetővé teszi. Erről persze megoszlanak a vélemények, hogy megéri-e. Szerintem bárhová érdemes elutazni akár pár órára is, ha csak arra van lehetőségünk, jobb, mint ha el sem indulnánk. Milánóra is igaz ez, egy kellően megtervezett útvonallal, előre megvásárolt belépőkkel, tömegközlekedéssel és sok-sok gyaloglással abszolút kivitelezhető.
Milánó! Remélem, hogy nem kell újabb harminc évet várnom arra, hogy ismét találkozzunk :)
