Imádott Olaszországomat már többször jellemeztem: sokszínű építészet, természet, életérzés és még sorolhatnám. Számunkra idén januárban az olasz autók kerültek a középpontba, azon belül is a Ferrari. Apósomat 60. szülinapja alkalmából valamilyen autós témájú utazással szerettünk volna meglepni, így esett a választásunk egy családi kirándulásra a modenai Enzo Ferrari Múzeumba.

Modenát legegyszerűbben Bolognából lehet megközelíteni, azonban oda csak hetente kétszer van fapados repülő. Mi rövidebb időre terveztük az utat, ezért Milánóval kombináltuk. Egyik reggel a korai 6:10-es géppel elrepültünk tehát Milánóba és azt a napot ott töltöttük. Másnap elvonatoztunk Modenába, megnéztük a múzeumot, majd délután már továbbutaztunk Bolognába, ahonnan harmadnap délután hazajöttünk. Ez a három nap elég tartalmas és fárasztó volt, de sikerült megvalósítanunk a múzeumlátogatást és még két várost is nagy vonalakban megnézhettünk.

Én mindkét városban jártam tavaly, írtam is a látnivalókról blogot, ezért azokat most nem részletezném, de itt el lehet olvasni ezeket:

Milánó: https://valamerre.blog.hu/2018/01/30/milano_347

Bologna: https://valamerre.blog.hu/2018/05/06/bologna_579

Nézzük most szépen sorjában ezt az utunkat. Első nap 7:50-kor már le is szálltunk Milánó Malpensa repülőtéren, ahonnan mi a vonatos transzfert választottuk a városba. Van busz is, de a reggeli dugók és az örökmozgó 19 hónapos kisfiunk miatt jobbnak találtuk ezt a megoldást. Leszálltunk a Porta Garibaldinál, ahol megnéztük a híres toronyépületet és a Bosco Verticalet (függőleges erdő), majd a sok ülés után kicsit sétálgattunk végre. 

Ezután elmetróztunk a San Siro Stadionhoz, ami nem csak focikedvelőknek lehet jó program. A hatalmas, 83 ezer fős épület elég tekintélyt parancsoló, óriási élmény lehet itt egy telt házas meccs. Ez most kimaradt, de a szuvenírboltba bementünk szétnézni és onnan a pályára is bekukucskáltunk.

Innen elmetróztunk a belvárosba, a Dóm térre. A tér és a templom szinte kötelező látnivaló, alig vártam, hogy újra ott lehessek. A hatalmas épületet most csak kívülről csodáltuk meg, de még mindig lenyűgözött a mérete és a részletgazdagsága. 

Ebédidő volt és le akartunk ülni egy kicsit pihenni, ezért elmentünk a közeli Flash Pizzériába, amit a férjemmel tavaly már kipróbáltuk. Nem akartunk egyéb helyet keresgélni, a család többi tagja pedig ránk bízta magát, ezért ez tűnt a legegyszerűbbnek. Őszintén mondom, hogy másodszorra sem csalódtam, továbbra is jó szívvel ajánlom.

Amit még mindenképpen szerettünk volna látni, az a pár utcányira lévő San Bernardino alle Ossa templom volt. A templomon belüli csontkápolnán egy évvel ezelőtt sokat gondolkodtam, hogy megnézzük-e, de most egyértelmű volt, hogy mindenképp szeretnénk ismételten látni és a többieknek is megmutatni, mennyire bizarr, mégis magával ragadó hely.

Egy kis pihenőt tartva elmentünk a szállásunkra és szusszantunk egyet, majd délután újra nyakunkba vettük a várost. Megnéztük az "Arany négyszög" pár üzletének kirakatát és megállapítottuk, hogy még mindig nem a magyarok pénztárcájára vannak szabva az árak. De így volt ez a dóm melletti Galleria Vittorio Emanuele II passzázson lévő üzletekkel is. Azért jó volt nézelődni és sétálni, az esti fényekkel kivilágítva is nagyon hangulatos ez a városrész. Ezután már csak vacsiztunk egyet a szálláshoz közeli Caffe' Panzera Étteremben, amit szintén tavaly kipróbáltunk és ismételten nagyon finom volt minden.

Másnap a szállodában kényelmesen megreggeliztünk, majd elsétáltunk a vonatállomásra, ahonnan elutaztunk Modenába. A jegyeket még előre megvettem itthon, mert így érte meg (www.trenitalia.com). Az út 1 óra 40 perc volt, hamar eltelt. A vonatról leszállva kb. 10 percet kellett csak sétálni és már ott is voltunk a várva várt múzeumnál (https://musei.ferrari.com/en/modena).

Enzo Ferrari (1898-1988) a híres autógyár alapítója volt. Életének korai szakaszában autóversenyzőnek készült, azonban a világháború miatt akadályokba ütközött: apját és bátyját elveszítette, tanulmányait abba kellett hagynia és édesapja fémfeldolgozó üzeme is megsemmisült. Ekkor lópatkolóként kezdett el dolgozni, de a háborút követően munkát kapott egy teherautókat gyártó cégnél, így ismét közelebb került a járművekhez. Nem sokkal később az Alfa Romeo pilótája lett, ahol fiatal versenyzőket is oktatott a Scuderia Ferrari (Ferrari istálló) keretein belül. Mikor az Alfa Romeo meg akarta szüntetni a S.F.-t, akkor Enzo otthagyta őket és saját istállót alapított, az Auto Avio Costruziont. A második világháború ismét keresztülhúzta terveit, gyárát Maranellóba költöztette, ahol haditermelésre fogták, végül lebombázták az épületet. Rá egy évre építette az első Ferrari sportkocsit, azonban bevételre volt szüksége, ezért utcai kocsikat is elkezdett gyártani. Az autói a Forma 1 versenyeken kezdetek óta jelen vannak, a második évben már világbajnokságot is nyertek. Innentől kezdve a Ferrari név bekerült a köztudatba. Enzo életében nem csak a munkája alakult nehézkesen, 24 éves fia izomsorvadásban életét vesztette. Ezt a tragédiát sohasem tudta feldolgozni, innentől kezdve csakis fekete napszemüvegben mutatkozott.

(képek forrása: www.wikipedia.org/wiki/Enzo_Ferrari)

A modenai múzeum egyik épülete az édesapja egykori műhelye volt, ez jelenleg a Ferrari Motorok Múzeuma. Itt megtekinthetik a látogatók a fotókiállítást is, amely Enzo életének különböző szakaszait mutatja be.

A másik épületben található a jegypénztár, a mosdók, a kávézó és a szuvenírbolt, azonban ruhatár nincs, mi azt nagyon hiányoltuk. Itt van lehetőség megnézni a kiállított autókat, amik tényleg nagyon szép, egyedi darabok. Még én is szívesen kipróbáltam volna őket, pedig nem szeretek vezetni. Erre nem volt lehetőség, természetesen hozzájuk sem lehetett érni, csak nézelődni és fotózni lehetett. Ebben a helyiségben meghatározott időben a falra vetítenek egy kisfilmet, kb. 10 perc hosszúságú.

Lehetőség van a maranelloi múzeum megtekintésére is, lehet kombinált jegyet venni, azonban tömegközlekedéssel azt kicsit körülményesebb megközelíteni és időigényesebb is, nekünk most az nem fért bele. Szerintem így is nagyon jó program volt és a lényeg, hogy apósomnak nagyon tetszett, a szülinapi ajándék elérte a célját.

Ezután visszasétáltunk a vonatállomásra és elutaztunk Bolognába (20 perc). Egyből elfoglaltuk a szállásunkat, aztán elindultunk enni és várost nézni. Éhesek voltunk, beültünk hamar egy étterembe, ami annyira nem volt nagy szám szerintem, ezért nem is ajánlom. Jóllaktunk persze, de ennyi.

A város viszont még mindig nagyon hangulatos, a sok árkád alatt sétálva bementünk a központba. Megnéztük a Piazza Maggiore és a Piazza del Nettuno teret a San Petronio bazilikával és a Neptun szökőkúttal, majd egy kis kört tettünk még a környező utcákban. Természetesen a Quadrilatero negyed sem maradhatott ki, szerintem ez a város ütőere, a sok kirakatban nem győztük bámulni az ínycsiklandó finomságokat. Ezután a város jelképévé vált Torri Asinelli és Garisenda tornyok érintésével visszasétáltunk a hotelbe, ahol jó volt végre a hosszú nap után megpihenni.

Másnap reggeli után elbuszoztunk a Renato Dall'Ara Stadionhoz. Ha már a milánóit megnéztük, akkor ez sem maradhatott ki. Bár szerintem a kettő össze sem hasonlítható, a bolognai sokkal kisebb. 

Volt még pár óránk a gépünk indulásáig, ezért ismét bementünk a belvárosba és az előző esti útvonalat nappal is bejártuk. Szombat délelőtt nem mondanám, hogy nagyon sok ember lett volna az utcákon, de legalább nem kellett a tömeget kerülgetni. Végül elmentünk a vonatállomáshoz, ahonnan a reptéri busz indult és kora délután már haza is repültünk. 

Ezzel véget ért a családi kiruccanásunk, ami szerintem nagyon jól sikerült. Ha több időnk lett volna, akkor persze több látnivaló is belefért volna lassabb tempóval. Így ez most arra volt elég, hogy a múzeumot és Olaszország egy kis szeletét meg tudtuk nézni. Azért is volt jó, hogy nem csak Bolognába utaztunk, mert így Milánót is útba ejtettük, ami teljesen más karakterű. Remélem, hogy sok olasz városba eljutok/eljutunk még.