2014. szeptemberében (még a terrortámadások előtt) nászútként egy különleges országot választottunk, Tunéziát. Európán kívül még nem voltunk, az arab országokról sok negatívat hallottunk, mind az emberekkel, mind a tisztasággal kapcsolatban, azonban mi nagyon kíváncsiak voltunk erre a kultúrára. Biztosra szerettünk volna menni, ezért utazási irodán keresztül foglaltunk. Az irodában figyelmeztettek minket, hogy az afrikai 4* össze sem hasonlítható az európai szállásokkal, így a szép képeket nézegetve nem fűztünk hozzá túl sok reményt, bíztunk benne, hogy minden rendben lesz és izgatottan vártuk, hogy megismerhessünk egy másik világot.

Az utazás remekül szervezett volt, a 2 óra 20 perces úton a repülőn kaptunk enni és inni is, bár a répás-zöldséges kebab-szerű ételnek nem sok íze volt, azért megettük. Miután leszálltunk Monastirban, mindenkinek ellenőrizték az útlevelét, és a szállodai bejelentkezés segítése érdekében ki kellett tölteni egy papírt a szükséges információkkal. A repülőtér nem nagy, mindenkit kérdezés nélkül útba igazítottak, így könnyen megtaláltuk a transzferünket, aminek nem tudtuk, hogy örüljük-e vagy sem. A kisbusz kb. 10 főt tudott szállítani, felszálláskor naivan fel akartuk vinni a buszra a csomagjainak, mire a sofőr arabul beszélve elvette azokat és a hátsó ablakon keresztül az ülésekre pakolta. A másfél órás út után - ami ebben az országban őrült száguldozást jelent a kétes minőségű országutakon - késő éjszaka megérkeztünk a Yasmine Hammamet településen elhelyezkedő szállodába, ahol megkaptuk a szobánk kulcsát. Az ajtón belépve egyből csalódás ért minket, a szálloda hátsó végében eldugott, az utcai kocsmaszerű helyre néző szoba a legrosszabb elképzeléseinket is felülmúlta: kosz és lepusztult bútorok fogadtak minket, valamint az utcáról beszűrődő szörnyű zaj. Visszatérve a recepcióhoz, elmondva a problémánkat egyből orvosolták a helyzetet, kaptunk egy tényleg afrikai 4*-nak megfelelő, kulturáltan berendezett, medencékre néző szobát, virágokkal beszórt ággyal, gyümölcskosár bekészítésessel, ami nászutas lakosztálynak már megfelelt. Utólag is biztosan állítom, hogy aki nem reklamál, arra szó nélkül egy alacsonyabb kategóriájú szobát próbálnak rásózni, ami az egész nyaralást el tudja rontani. Hogy ennek mi értelme van, azt nem tudom, szerintem fel vannak készülve arra, hogy az európai emberek nem lesznek elégedettek a szobák színvonalával, így aki ennek hangot ad, annak tartogatják a jobbakat.

Másnap felfedeztük a szállodát, megnéztük a medencéket és egyéb helyiségeket, majd lementünk a partra sétálni. A tenger az út túloldalán volt, minden hotelnek volt a parton is egy saját bárja, ahol a karszalagokat felmutatva mindenki korlátlanul fogyaszthatta az italokat (sör, bor, üdítő, víz, kávé), azonban a koktélokért külön kellett fizetni. A tenger és a homokos part szépségét kicsit rontotta a sok szemét, nem is értettük, hogy erre miért nem figyelnek oda jobban.

Yasmine Hammamet egyébként Hammamet város üdülőhelye, a "hammam" szó fürdőt jelent. A település ezen része a Yasmine nevet a dúsan növekvő jázminokról kapta, amiket a leírások szerint érezni lehet mindenhol a levegőben. A szállodából kilépve a mi orrunkat a városban található hintókat húzó lovak szaga csapta meg a fülledt melegben terjengve, amit a nyaralás során végig lehetett érezni, jázmin illatnak pedig nyoma sem volt.

Mint minden tunéziai településnek, így ennek is van egy óvárosi része (Medina), azonban Yasmine Hammametben ez mesterséges. A Medinában és a szálloda utcájában vannak bazárok és utcai árusok is, akik nagyon tolakodóak, ha az ember nem vesz tőlük semmit, követnek az utcán, tovább próbálkozva eladni a giccses és sok esetben semmire sem használható portékájukat. Arra is volt példa, hogy egy-egy árusnak perceken keresztül mondogattuk, hogy nem kérünk semmit, mire ő követett minket és még a kezünket is próbálta megfogni, hogy álljunk meg neki. Mit ne mondjak, az arabok ezzel a mentalitásukkal nem lopták be magukat a szívünkbe. Egyébként az alkudozás szinte kötelező, elvárják az embertől, azonban vannak fix áras helyek is, mi inkább azokat kerestük.

A városban a Medinán kívüli látnivalók közé sorolható a Carthage Land vidámpark, valamint a kikötő a felső tízezer yacthjaival,  vitorlásaival és a fakultatív kirándulás során használható kalózhajókkal. Hannibál karthágói hadvezérre a tunéziaiak a mai napig büszkén tekintenek vissza, a serege a rómaiak elleni háborúban nemcsak zsoldosokból, harcosokból állt, hanem harci elefántokból is, ezért is van a városban 4 db kőelefánt. 

 Fakultatív kirándulásként főként a 2 napos sivatagi túrát ajánlják, azonban mi nem szerettünk volna az egy hetes nyaralásból 2 napot erre áldozni és a Csillagok háborúja c. film forgatási helyszíne sem érdekelt minket, ezért inkább a fél napos tevegelést és az egy napos tuniszi kirándulást választottuk Karthágóval és Sidi Bou Saiddal.

A tevegelésről a szállodában lévő magyar szervező hölgy elmondta, hogy a helyi tevefarmon lesz, a katalógus szerint "zöldellő pálmafák és olívaligetek mentén" kerül arra sor. A valóságban ez úgy történt, hogy a megbeszélt időben a szálloda előtt álltunk ketten, jött egy arab fickó és beültetett minket egy taxiba. Itt már egy kicsit furcsán néztünk, de sok időnk nem volt csodálkozni, pár utcával arrébb kitett minket és elhajtott. Álltunk ott ketten (és egy picit távolabb egy arab férfi) kb. 5-10 percet, azon gondolkozva, hogy most mégis mit csináljunk, kiveszik-e a vesénket, vagy gyorsan inkább visszasétáljunk-e a szállodába, mert a hely nem keltette túl jó környék benyomását a sok romos épülettel és a több méteres kupacokban álló szeméttel. Erre megérkezett egy másik taxi is négy angol utassal, akik kiszállva szintén csodálkozva néztek szét és csak bámultak ránk, hátha tudunk mondani nekik valami megnyugtatót, de erre nem mi voltunk a megfelelő emberek. Az arab fickó elindult keresztül a romokon és intett, hogy kövessük őt, egy utcával arrébb megállt egy sarki kocsmaféle (de lehet, hogy bolt) előtt, ahonnan kétes küllemű alakok bámultak ki, de ami a legmeglepőbb volt, hogy ott várt hatunkat két teve és egy lovaskocsi. Mikor mondta az arab, hogy szálljunk fel a tevékre (nem tudom, hogy a hat embert hogyan képzelte el a két tevén), akkor az angolok egyértelműen elhatárolódtak ettől, felültek a szekérre, így mi ketten felmásztunk 1-1 tevére és elindultunk. A ló húzta maga után a szekeret mindenféle irányítás nélkül, a mi tevéinket pedig az arab fickó terelte. A kb. 20 perces út során befejezetlen épületek és szemétkupacok, törmelékek között haladtunk, egy felüljárón át kereszteztük az autópályát is, közben pedig megjelent egy motoros férfi, aki fényképeket készített róluk. Mikor megérkeztünk a tevefarmra, akkor jött a további döbbenet, ott másik négy arab várt ránk. Leszállva a tevékről és a lovasszekérről beinvitáltak minket, dinnyével és menta teával kínáltak meg, amit inkább jobbnak találtunk elfogadni. Ezután hoztak mindenkinek egy hosszú inget és egy kendőt (amiket sokféleképpen neveznek), segítettek azokat felvenni és mivel elkezdtek zenélni, így inkább mindenki táncolt egy kicsit. Közben lehetett fotózkodni is egy tevével, de megmutatták, hogy a farmon van több is bezárva, így nem értettük, hogy miért nem lehetett a többin is tevegelni. Az egyik arab hozott mindenkinek pár kaktuszdarabkát és megmutatta, hogy ha a szánkba tesszük az egyik végét, akkor a másik végénél lehet a tevét etetni, ami utólag nem is volt olyan félelmetes, mint azt elsőre gondoltam. Amikor elindultunk visszafelé, akkor próbálták az angolokat rábeszélni, hogy üljenek fel a tevékre, de elmondták, hogy vannak lovak is, akik nagyon szelídek, azokon is lehet utazni, ki is hoztak két lovat, azonban azok megbokrosodtak és elszabadultak. Mi csak álltunk ott csodálkozva, hogy ezt még lehet tovább is fokozni, néztük, hogyan fogják be nagy nehezen a lovakat, ami szerencsére sikerült nekik. Ezek után az angolok úgy döntöttek, hogy felülnek inkább párosával a két tevére, mi ketten pedig a szekeret választottuk, ami elé és után is kötöttek 1-1 lovat. Az arab férfi valamit mondott a lovaknak, azok elindultak maguktól vissza a kiindulási pontig, mi nem tudtuk, hogy próbáljuk-e őket valahogy irányítani, mert azt senki nem tette meg, aztán végül láttuk, hogy ezek a lovak nagyon okosak voltak, a kereszteződésekben is már maguktól tudták a helyes utat, így nekünk nem volt más dolgunk csak "csodálni" a természetet és nézni a kétségbeesett angolokat. Visszaérve a kocsmához (vagy bolthoz) megjelent a motoros fickó az általa készített és már elő is hívott képekkel (amit mi már vártunk, hiszen nem volt ebben semmi meglepő), kicsit alkudoztunk az áron, kiválasztottunk párat, majd végül az összeset odaadták nekünk, mivel mit is kezdenének ők olyan képekkel, amin mi tevegelünk. Az arab fickó hívott mindenkinek taxit és visszamentünk épségben (remélem az angolok is) a szállodába olyan élményekkel gazdagodva, amikre tényleg nem számítottunk.

A tevegelési sokkot kipihenve inkább a következő napokat csak a parton és a szálloda medencéinél töltöttünk, ahol néztük a csadorban fürdő arab nőket. Az utcára csak nappal mentünk ki, az estéket a hotelben töltöttük, ahol az animátorok szórakoztatták a vendégeket. A parton volt mindenféle sportolási lehetőség, mi a parasailinget (motorcsónakos ejtőernyőzés) próbáltuk ki, ami nem volt olyan félelmetes, ahogy elképzeltem, inkább hihetetlenül izgalmas volt a magasból nézni a tájat.

A másik fakultatív kirándulás amire elmentünk egy napos volt, reggel egy normál méretű busszal csoportosan elindultunk Tuniszba, ami során nem volt magyar nyelvű idegenvezetés, csak angol és német. A főváros hatalmas csalódás volt számunkra, a város fényévekkel el van maradva Európától, mindenhol szemét borítja az utcát itt is, de meg kell jegyeznem, hogy a buszos út során megfigyelhettük, hogy a távoli hegyoldalakon is mindenhol halmokban állt a hulladék. Egy magyar pár a hazafelé úton elmondta, hogy ők elmentek a 2 napos túrára, ahol a sivatagban tevegelve látták, hogy ameddig az arabok elérnek, ott is mindenhol szemét van. Tuniszban egyébként sok helyen fegyveres katonák és tankok álltak (pedig még a  terrortámadások előtt voltunk), így a hangulat nem teljesen volt felhőtlen. A buszon végig azt vártam, hogy a városban megnézzük a híres Medinát a bazárral, azonban a keskeny és sötét sikátorokban csak bóvlikat árultak, fűszeres ládákat sehol sem láttam.

Tuniszból továbbmentünk Karthágóba, amit a legenda szerint a rómaiak a harmadik pun háború során leromboltak és sóval behintettek. Itt megnéztük a múzeumot és sétálgattuk egy kicsit, majd elmentünk Antonius Pius császári fürdőjének a maradványit is megtekinteni.

Ebéd után Sidi Bou Saidba mentünk, amiről képeket sok képeslapon és utazási katalógusban lehet látni. A falu több helyéről gyönyörű kilátás nyílik a tengerre, minden épület fehérre van festve kék ajtókkal, ablakokkal, ezért is hasonlítják sokan Santorinihez. Itt is volt mindenféle bazár egyszerű szuvenírekkel, de inkább a hangulatos macskaköves utcákon való sétálgatásért érdemes ide elutazni.

Fakultatív kirándulásokból az egy hétre ennyi szerintünk bőven elegendő,  inkább csak pihenéssel töltöttük a többi napot. A szállodában minden délután meghatározott időben arab kávét és menta teát is lehetett fogyasztani, ami valóban olyan finom, ahogy azt sokan mondták, azonban az ételek nem voltak olyan jók, mint amire számítottunk. Azt gondoltuk, hogy erőteljes fűszeres ételek lesznek, mindenféle tenger gyümölcsivel, azonban inkább 1-2 fajta ismeretlen fűszert használtak, abból azonban mindenre tettek, még a nyers paradicsomra is a reggelinél. Volt pár tengeri halas étel is, a sok francia turista megpakolt tányérokon vitte magának a kagylókat az asztalokhoz, amit mi is megkóstoltunk, de őszintén szólva nem ez lesz a kedvenc ételünk. Megjegyzem, hogy a csapvizet kerültük, fogat is ásványvízzel mostunk és minden nap a biztonság kedvéért bevettünk 1-1 széntablettát.

Amit még meg kell említeni az a pénzváltás, az országból nem lehet ki-be hozni a dinárt, így mi eurót vittünk magunkkal, a szállodában és a repülőtéren is volt pénzváltó, így ez semmilyen problémát nem okozott.

Összefoglalva, a célunkat elértük azzal, hogy egy nagyon különleges helyet választottunk nászútként, azonban ez a különlegesség nem minden esetben mondható el pozitív értelemben. Én azt vallom, hogy mindenki csak akkor mondjon egy országról, idegen kultúráról véleményt, ha megtapasztalja azt, így nekünk is mindenképp érdemes volt oda elutazni, hogy tudjuk, az arab országok nem fognak a kedvenceink közé tartozni.