Pozsonyban még csak átutazóban jártam egyszer Prága felé, de a városnézés akkor kimaradt. Különösebben sosem volt bakancslistás hely számomra, mégis a közelsége meggyőzött, így egynapos kirándulásként célba vettem még idén. Jól esett egy kicsit kiszakadni az anyaságból, a tavaszi bolognai utamhoz hasonlóan most is egyedül szerettem volna lenni, így senkit nem hívtam magammal. A buszos utazást választottam, naponta több járat is közlekedik mindkét irányba, így könnyen tervezhető az ott töltött idő. Az út 2 óra 40 perc, ami nagyon hamar eltelt. A karácsonyi vásár első hétvégéjén szombaton, a reggel 7:00-kor induló járattal mentem, visszafelé pedig az utolsó előttivel jöttem, ami 17:10-kor közlekedik. Úgy gondoltam, hogy ennyi idő alatt bőven meg tudom nézni azt, amit szeretnék, és este nyolckor már Budapesten lehetek.
Természetesen a vásár ideje alatt szervezett buszos utakat is kínál a legtöbb utazási iroda, de én nem szerettem volna egy csoporttól függeni. Mindkét utazásnak megvan egyébként az előnye és hátránya. A szervezett utakat inkább azoknak ajánlom, akik szeretnének idegenvezetőt, esetleg más programokkal is vegyítenék a városnézést, például csokigyár látogatásra lehet menni Kittseebe. Az egyéni közlekedés előnye viszont az, hogy nem kell senkihez sem alkalmazkodni és nem kell valamelyik benzinkúton pihenőt tartani a mosdószünet miatt, mivel a buszon is lehet azt használni (kismamaként nekem ez fontos szempont volt). Ami még a menetrend szerinti busz mellett szól, az ingyenes wifi és a minden ülésnél megtalálható konnektor.
Pozsonyban a központi buszállomáson leszállva egyből az tűnt fel, hogy több irodaház van a közelben és vannak olyanok is, amik még építés alatt állnak. Ez szerintem mindig jó, egy fejlődő város képét mutatja. Mérnökként egyébként is szeretem a modern épületeket, így ha már útba estek, akkor megnéztem ezeket.
A belváros szerencsére gyalog közel van, így nem is gondolkodtam tömegközlekedésben. Első utam a közeli Kék templomhoz (Árpád-házi Szent Erzsébet-templom) vezetett. Lechner Ödön tervezte, a tetőcserepek pedig a Zsolnay gyárban készültek, így magyar vonatozással a városban már itt találkozhatunk. Távolról is nagyon feltűnő a kék homlokzat, elvileg belül is az a domináns szín, de sajnos zárva volt, csak az előtérből lehetett bekukucskálni.
Pár perc gyaloglás után máris a városközpontban voltam, ami így szombat délelőtt elég kihalt volt. Meg is lepődtem, hogy a legtöbb üzlet zárva volt, de még a pékségek, kávézók is. Kisebb tömeggel csak a város egyik jelképénél találkoztam, a Kandi szobornál, ami egy csatornából kukucskáló munkás embert ábrázol. Van pár vicces szobor még Pozsonyban, egyre elterjedtebbek, mindenképp szerettem volna látni ezeket. Ennél persze sokan fotózkodtak, de hamar sorra kerültem én is. És itt találkoztam az első magyar csoporttal, de a nap folyamán több mellett elmentem.
Ezután a közeli Sétatér következett. Ez az egyik helyszíne a karácsonyi vásároknak, a hatalmas területen el is fér a sok árus. A tér egyik végén a Nemzeti Színház található, amely előtt egy karácsonyfa áll. A vásárban így délelőtt 11 körül szinte alig bolyongott pár ember, de legalább nem kellett utat törni a tömegben. Végignéztem a portékákat és megállapítottam, hogy minden városban szinte ugyanazokat árulják.
Úgy gondoltam, hogy délután talán jobban beindul az élet a vásárban, így délelőtt inkább a vár felé vettem az irányt. Útba esett a Szent Márton-dóm, így azt néztem meg következőnek. A török időkben Pozsony volt Magyarország fővárosa és ez a templom szolgált koronázási helyszínként 1563-1830 között. Elég letisztult, egyszerű templom, nincs túldíszítve. Engem egy kicsit az is meglepett, hogy nem túl nagy. Az oltár közelében található egy kép, amely a megkoronázott magyar királyokat, királynőket sorolja fel.
A Váralja dombon felfelé sétálva vetettem egy pillantást a Jó pásztorhoz címzett házra. Ezt több írás Pozsony egyik legérdekesebb régi épületeként említi. Szerintem szimplán csak egy régi ház az egyik utca sarkán, de belül nem voltam, ahol óramúzeum üzemel. Inkább sétáltam felfelé és gyönyörködtem a kilátásban. Innen nagyon jól rá lehet látni a dómra és a Szlovák Nemzeti Felkelés hídra, amit mindenki csak új hídként nevez. A híd tetején, az UFO-nak nevezett részben van egy kilátó és egy drága étterem is, ahová fel lehet liftezni (6,5 euro).
A 85 méter magas dombon található vár már a város több pontjáról kitűnik, el sem lehet téveszteni. A négyzet alapú, fehér homlokzatú épület a város jelképe, de a magyar vonatkozás miatt is érdemes felkeresni, számos fontos történelmi esemény helyszíne volt (pl.: itt őrizték a Szent Koronát a török időkben). A vár területére ingyenesen be lehet menni, azonban a kiállítások és a kincstár megtekintéséhez belépőt kell váltani (7 ill. 2 euro). Én csak a kilátóteraszon és a hátsó kertben sétálgattam, nézelődtem. Egyébként ha már Bécsben a schönbrunni kastélynál van adventi vásár, akkor adta volna magát nekem, hogy itt is legyen, de valamiért nem volt.
Mivel ebédidő volt, elindultam vissza a központba. Még mindig azt tapasztaltam, hogy szinte semmi sincs nyitva, csak a kirakatokat tudtam nézegetni. Itt is, mint Prágában, nagyon sok helyen árultak Kisvakondos dolgokat, úgy látszik a csehszlovák mesének megvan még a szlovák részen is az utóhatása. Egyébként az író, rendező cseh volt és a forgatás Prágában történt.
Mentem tovább és keresgéltem egy éttermet, ahol autentikus szlovák ételeket tudok enni, de a legtöbb inkább csak gyorsétterem volt. A karácsonyi vásárok körüli utcákban is csak 3 helyen láttam ilyeneket, ezek egyikébe beültem, nem keresgéltem tovább (Café Studio Club, www.cafestudio.info). Itt végre megkóstoltam a füstölt húsos, kolbászos káposztalevest és a juhtúrós sztrapacskát. Mind a kettő nagyon finom volt és laktató. Bár kis adagot kértem, nem azt kaptam, de csak a levesből hagytam egy keveset, a többit inkább leküzdöttem, mert tényleg nagyon ízlett.
A sok kajától eltelítődve jól esett ismét kimenni a levegőre. A közeli szűk belvárosban sétálgattam a vásárokban, most már kezdett beindulni az élet. Főleg a Főtér volt nagyon hangulatos, karácsonyi zene szólt és finom illatok keringtek a levegőben. Itt található az egyik sarkon egy újabb érdekes szobor, a Schöne Nazi, ami egy kalapos embert ábrázol. Még két alkotást szerettem volna látni, de azokat akármennyire is kerestem, nem találtam. A padon könyöklő Napóleon katonája is a Főtéren van, de szerintem a bódék közrefoghatták. Bár azt is olvastam, hogy szeptemberben vandálok megrongálták és az illetékesek elvitték megjavítani, lehet, hogy még nem került vissza a helyére. A közeli Paparazzi szobor pedig egy sarkon "fotózza" a járókelőket, ezt sem leltem. Ezekről csak internetes képet tudok mutatni (forrás: www.bratislavaguide.net).
A városban szerettem volna még látni a Mihály-tornyot, így az vettem célba. Ez az óváros egyetlen megmaradt városkapuja a négyből. Én nem mentem fel a toronyba, de elvileg remek a kilátás onnan és meg lehet tekinteni egy fegyverkiállítást is (4,3 euro). Ez alatt átsétálva nem messze van a Grassalkovich-palota, ami a köztársasági elnök rezidenciájául szolgál. Elballagtam idáig, majd visszakanyarodtam inkább az óvárosba.
Ezután már tényleg csak a pár utcát magába foglaló belvárosban bolyongtam a vásárban. Kicsit megpihentem még egy cukrászdában, kávéztam, sütiztem, melegedtem, majd indultam egy utolsó körre a turistás helyeken. Bementem pár szuvenír boltba is, de nem vásároltam, gondoltam, hogy majd máshol is lehet kapni mindenfélét kicsivel olcsóbban. Persze útközben már sehol nem találtam szuvenírt, így mindenkinek inkább a vásárt és a belvárost javaslom, aki vásárolni szeretne valamit. Végül a buszállomáson találtam egyfajta hűtőmágnest, így azt vettem meg. De ugyanígy jártam a pozsonyi kiflivel is, amit szerettem volna vásárolni és hazahozni, hogy a férjemmel közösen kóstoljuk meg. A vásárban több helyen is találtam 1,2-1,5 euro/db áron, amit kicsit drágának találtam. Végül ezt is az állomáson vettem 2 euróért darabját. És nem is volt az igazi, mivel az vékonyabb és inkább patkó alakú. Ízre viszont jó volt, abszolút olyan, mint a bejgli.
Úgy gondolom, hogy tartalmas nap volt és a két szobron kívül mindent megnéztem, amit szerettem volna. Pozsony nem egy világváros, de szerintem magyarként illik legalább egyszer elmenni oda, ha tudunk. Szerencsére közel van és pár óra alatt bejárható. Persze aki a múzeumokat és egyéb helyeket szeretné belülről is megtekinteni, akkor több napra érdemes tervezni.
Nekem nagyon jól esett egy kis kikapcsolódás, jó volt felfedezni egy újabb várost. És persze a célomat elértem azzal, hogy egyedül voltam pár órát. Sokan tartanak az ilyen jellegű utazásoktól, inkább a társaságot szeretik. Szerintem mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya, nem kell egyik mellet sem letenni a voksot. Biztos vagyok benne, hogy fogok még egymagam felfedezni új helyeket, de a legközelebbi kalandot a családommal fogom átélni.
