Valamerre

Valamerre

Egynapos utazások

2020. január 25. - HN Ildikó

Napjainkban egyre több ember vág neki egynapos repülős utazásnak, ami a mai világban már könnyen kivitelezhető. Sokan kételkednek abban, hogy lehetséges-e, a legtöbben pedig nem látják értelmét. Ebben az írásban megpróbálom összefoglalni azokat az információkat, amik alapján abszolút kivitelezhető ez a fajta utazás (nemcsak repülővel). Sorra veszem a lehetséges helyszíneket a transzfer lehetőségekkel és látnivalókkal. Nem utolsó sorban pedig felsorolom a pro és kontra érveket, a környezetszennyezéstől kezdve a felszínes városnézésen át a pár órás kikapcsolódásig, amiket érdemes mérlegelni.

Mi is az az egynapos utazás?

Egy nap alatt teljesíthető kirándulás az, amikor reggel elrepülsz (vagy buszozol, vonatozol, stb.) valahova, egész nap ott vagy, este pedig hazautazol. Ez nagyjából 24 órán belüli időtartam, tehát nem alszol ott. Nem összekeverendő a nonstop utakkal, amik szintén szállásfoglalás nélküliek, de több napig is eltarthatnak. Ebben az esetben éjjel utazol és a tömegközlekedési eszközön alszol, napközben pedig a célállomáson vagy.

Mi értelme van? 

Sokan nem engedhetnek meg maguknak anyagilag több napos utazásokat mégis szeretnének világot látni. Számukra ez egy jó lehetőség, ami persze lemondásokkal jár, mert rövid az idő, sokat vagy talpon, nagyon fárasztó, de mégis megvalósíthatják az álmukat. Persze utána kell számolni, mert van olyan eset, hogy két napra olcsóbb utazni. Kitérek lentebb majd erre is.

Van úgy, hogy szabadidő hiányában csak egy nap fér bele. Olvastam például egyszer egy utazós csoportban, hogy kereskedelmi dolgozók szerettek volna együtt elutazni valahova, de az üzletük csak vasárnaponként van zárva, az az egy nap volt jó mindenkinek. 

Rengetegen vannak, akik még nem ültek repülőn, nekik nem a helyszín a lényeg, hanem maga a repülés. A személyes kedvenceim, amikor valaki a gyerekét vagy az idősebb szüleit/nagyszüleit szeretné meglepni ilyennel, olyan embert, akinek nem volt még rá lehetősége. 

Láttam már olyat is, hogy valakit nem a városnézés érdekelt, hanem egy konkrét programra utazott, mondjuk egy londoni délutáni színházi előadásra, aztán este hazajött. 

Egyszerűen csak szeretsz utazni és kész. Szeretnél egy kicsit beleszippantani az ottani életbe, megkóstolni a helyi gasztronómiát vagy csak úgy sétálni egyet teljesen más környezetben. Van, aki képes órákat utazni azért, hogy mondjuk eljusson tengerpartra, de van, akinek az otthoni strand is messze van. Akiben nincs meg az utazás iránti vágy, annak felsorolhatsz bármilyen érvet, mégsem fogod tudni meggyőzni. Nem vagyunk egyformák és ez jó is így, ne kritizáljunk és ne ítéljünk el ezért senkit. 

Amik mellette szólnak:

Sokszor nincs lehetőségünk hosszabb időre menni, ilyenkor jól esik mégis valahol máshol lenne az otthontól távol.

Pár óra alatt el lehet dönteni, hogy tetszik-e az adott hely, ha lehetőségünk van rá szívesen visszatérnénk-e hosszabb időre.

Bele lehet kicsit szippantani az ottani légkörbe, meg lehet kóstolni egy-két speciális ételt, italt.

Ha csak egy látványosság vagy program érdekel minket, akkor elég lehet rá ennyi idő is.

A fapados repülőjegyek ma már megfizethetőek.

És természetesen a repülés élménye az, ami a legtöbb embert motiválja. 

Amik ellene szólnak:

Fárasztó. Bárki bármit mond, gyakorlatilag 24 órán át talpon van az ember. Ez különösen a gyerekeknek és az idősebbeknek megterhelő, de mindenki másnak is.

A hely nevezetességeit csak felületesen nézi meg az ember, belülről maximum 1-2 dolgot tudunk meglátogatni. És még így sem jutunk el minden látnivalóhoz.

Kevés a rendelkezésre álló idő, hogy a hangulatot alaposan átérezzük, nem tudunk minden gasztronómiai finomságot megkóstolni.

A környezeti hatás, mint legfőbb ellenérv:

637933.jpg

Általánosságban elmondható, hogy a repülők szén-dioxid-kibocsátása a legmagasabb, a vonatoké, buszoké, autóké ennél alacsonyabb. Persze nem elhanyagolható a megtett távolság és a kihasználtság sem, mivel a szennyezés értékének számítását az utaskilométer és az utaslétszám adatai alapján végzik. Például repülővel egy 1000 kilométeres távolság autóval már hosszabb, mivel az nem a legrövidebb úton közlekedik, hanem ahol utat építettek. Sok esetben azonban a létszáma, ami dominál, a gépek többnyire telítve mennek, az autókban viszont többnyire csak 1-2 utas ül. Fontos figyelembe venni a fogyasztást és a technológiát is. A repülők fel-és leszálláskor égetik el a legtöbb üzemanyagot, tehát a rövidebb és hosszabb utak esetében nem csak a megtett távolság a mérvadó. A vasúti közlekedésnél pedig nem mindegy, hogy dízel vagy villanyvonatok közlekednek. 

Sokan mégis azzal érvelnek az egynapos repülős utak mellett, hogy nélkülük is ugyanúgy menne a gép. Ez valóban igaz, de a megoldás a kereslet-kínálatban keresendő. 

Van egy jó kis kalkulátor, aminek a segítségével mindenki ki tudja számolni a tervezett utazása szén-dioxid-kibocsátását. Meg kell adni az útvonalat, az utazó személyek és az eltöltendő éjszakák számát, ezekből végzi el a számítást különböző  közlekedési eszközökre vetítve: 

https://travelandclimate.org/

nevtelen3.png

nevtelen2.png

 

Nézzünk egy kicsit magunkba!

Pár napja egy utazós csoportban kért segítséget egy anyukat, aki a 7 éves gyerekét szeretné elvinni egy egynapos repülős útra. Sokan adtak neki szuper tippeket, viszont volt, aki gondolkodás nélkül, általánosítva le akarta beszélni róla és azt javasolta, hogy inkább, vigye ki a természetbe és mesélje el neki, hogy tönkre teszik az emberek a földet. Szokás szerint jöttek a pro és kontra érvek, hetente vannak sajnos ilyen viták és lesznek is. A legfőbb érv mindig az, hogy inkább repüljön az ember kevesebbet hosszabb időtartammal, mint sokszor egy napra. Ez általánosságban igaz, de tényleg csak általánosságban, mivel van egy kulcsfontosságú dolog: többnyire olyan emberek írnak ilyen negatív kommentet, akik évente valóban csak párszor repülnek, viszont jelen esetben nem ismerjük a másik oldalt, hogy az a 7 éves gyerek ült-e már repülőn. Ez senki nem kérdezte meg. Tehát tényleg az az egy alkalom lenne a súlyosabb környezetszennyezés, mint az, hogy mások évente "csak" párszor repülnek? Természetesen az is lehet, hogy nem ez lenne az első útja, de ez az ő személyes dolguk és nekik kell minden szempontot figyelembe venni.  

(Itt szeretném tisztázni, hogy nem szeretném egyik oldal pártját sem fogni, megértem a pro és kontra érveket is! Senkit sem szeretnék befolyásolni, csupán csak megpróbálom összefoglalni a hasznos információkat.)

Szén-dioxid-kibocsátás kompenzálása:

A közlekedési társaságok is többnyire törekednek a jövőbeli szennyezés csökkentésére és a meglévő kompenzálására. Az egynapos repülőutakat két fapados légitársasággal lehet megvalósítani: a Ryanair és a Wizzair járataival. Előbbi honlapján nem találtam semmit a környezetvédelmi törekvéseikről, utóbbinál írnak a célokról és megvalósításról:

https://wizzair.com/hu-hu/informaciok-es-szolgaltatasok/bemutatkozas/fenntarthatosag#affordance

A Magyarországon is elérhető nemzetközi busztársaság a FlixBus, melynek járataival is több egynapos utazás megvalósítható. Jegyvásárláskor itt lehetőség van az út időtartama és a megtett távolság alapján kiszámított szén-dioxid-bibocsátási kompenzációs díj fizetésére, mely általában a jegyár 1-3 %-a.

https://www.flixbus.hu/rolunk/fenntarthato-fejlodes

Összefoglalva tehát, amiket mérlegelni kell:

  • környezetvédelem
  • anyagiak
  • időbeosztás
  • fizikai állóképesség 

Tényleg lehetséges?

Több repülő- és buszjárat van, amik a hajnali/reggeli órában indulnak és délután/este jönnek haza, tehát lehetséges. Minden város esetén más az indulási időpont, az utazás és a transzfer idejének hossza, ebből következően különböző az az időtartam is, amit ott lehet tölteni.  

Tervezéskor mire figyeljünk:

  • mikor indulnak a járatok, az odajutást és a hazautat is ehhez kell tervezni (időben és pénzben)
  • mennyi a transzfer ideje és ára (reptérről a belvárosba bejutás). A FlixBus állomások általában a belvárosban vannak, ebben az esetben nem kell külön közlekedni
  • mennyi időt lehet eltölteni ott, megéri-e számunkra, bírni fogjuk-e fizikailag
  • jegyárak. Nem azonosak minden nap, van úgy, hogy két napra olcsóbb a repülőjegy és a szállás ára is, mint egy napra csak a repülőjegy

Helyszínek:  

A jelenleg repülővel és busszal megvalósítható egynapos városokat fogom felsorolni, a vonatos és autós utazások nem az én terepem. Természetesen ez sem fog teljes képet adni, mert van, hogy az ember elrepül valahova, de nem abban a városban fogja tölteni a napját, hanem inkább kicsit távolabb (pl. Brüsszel-Brugge, Milánó-Comói-tó, stb.). Ebben az összefoglalásban csak a budapesti indulásokat gyűjtöttem ki, de akinek közelebb van Debrecen, Bécs vagy Pozsony, annak érdemes ezeket is megnézni. Konkrét időpontokat nem írok, mert rengeteg lehetőség van, egy kis böngészéssel mindenki meg tudja találni a számára ideális napot.

A látnivalókat sem sorolnám fel, a Google mindenkinek a barátja. Jó szívvel ajánlom ezt az oldalt: https://utazas-nyaralas.info/. Itt nagyon sok hasznos információ fent van a nevezetességekről, tömegközlekedésről, szállásokról, stb. Ahol jártam már és írtam blogot, azokat azért belinkelem. 

Busszal: Ahogy fentebb említettem, a buszos egynapos utazásoknak az az előnye, hogy nem kell külön transzferrel bajlódni. Az út maga több óra is lehet, de ha ide vesszük a reptéren való várakozást, majd a belvárosba jutást, akkor összességében nem mondanám hosszabbnak. Ezen a honlapon tudtok keresgélni:  https://www.flixbus.hu/.  Szerencsére ezeken a vonalakon naponta több járat van, egyénileg tervezhető az egynapos utazás hossza. Tipp: szinte egész évben 10 %-os kuponokat lehet letölteni a https://www.supershop.hu oldalról, érdemes ezeket kihasználni.

Repülővel: A két fapados honlapja: https://wizzair.com/hu-hu#/ és https://www.ryanair.com/hu/hu. A kettőt kombinálni is lehet. A transzfer lehetőségek és árak pedig ezen a két lapon vannak jól leírva: https://netkoffer.hu/ és https://utazas-nyaralas.info/

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://valamerre.blog.hu/api/trackback/id/tr6015414018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása