Valamerre

Valamerre

Bologna (2018)

egy csipetnyi Velencével

2018. május 06. - HN Ildikó

b1_6.jpg

Idén szerettem volna egy rövidebb városlátogatást tenni úgy, hogy non-stop kivitelezhető legyen. Csak arra vágytam, hogy péntek este hosszasan elbuszozzak valamerre, szombat reggel megérkezzek, egész nap járjam a várost, aztán este vissza. Páran megkérdezték, hogy miért, én pedig elmondtam, hogy amióta anya lettem (amit nem cserélnék el semmiért), azóta jobban tudom értékelni a csendet és a magányt, így az volt a cél, hogy legalább 10 órás buszút legyen, ahol tudok zenét hallgatni, sorozatot nézni és csak úgy bámulni ki a fejemből. És mindezt egyedül, mert ezt is már régóta ki szerettem volna próbálni. Szerencsés vagyok, mert a férjem abszolút támogatott ebben, biztatott és természetesen Ő volt addig a kisbabánkkal. De Ő is élvezte az apa-fia napokat.

Sok ilyen város van, ami megfelelt volna a feltételeknek, de abban biztos voltam, hogy Olaszország, a még mindig kedvenc országom lesz a befutó. Ahogy nézegettem a célállomásokat, úgy hamar felkeltette Bologna a figyelmemet. A város Olaszország 7. legnépesebb és 13. legnagyobb települése, ezért sokak szerint egy nap alatt abszolút bejárható. Annyit tudtam már róla, hogy sok a vörös színű épület, nagyon régi az egyeteme és természetesen a bolognai spagetti is adott volt. Elkezdtem olvasgatni a tudnivalókról és egyre több érdekesség keltette fel a figyelmemet: a bolognai spagetti nem létezik, a városnak 7 nagy titka és 3 beceneve van. Ennyi elég is volt, eldöntöttem, hogy ezeknek utána járok, így április 28-án felfedeztem a várost.

Budapestről 22:55-kor indul közvetlen járat, ami másnap 11:25-re ér oda, Bolognaból pedig 20:00-kor indul és másnap 8:45-kor érkezik meg a busz. A budapesti indulást kicsit későinek találtam, ezért nézegettem átszállási lehetőségeket. Végül a 21:10-kor induló busszal mentem Velencéig, ami reggel 7.25-re ért Velence-Mestrébe a szárazföldi részre. A vonatállomás a buszállomásnál van, így könnyen át lehet szállni. Innen már sűrűn van közvetlen vonat Bolognába, egyből mehettem volna tovább, de úgy voltam vele, hogy ha már egyszer Velencénél járok, akkor csak eltöltök ott is egy pici időt. Így végül bevonatoztam a szigetre (1,3 EUR, 10 perc) és ott egy órát sétálgattam. Persze kis ráhagyással vettem meg előre a vonatjegyet (www.trenitalia.com), hogy késés esetén is elérjem. Az olasz határnál volt útlevél/személyi ellenőrzés, egy olaszul beszélő fickót le is szállítottak a buszról, ahol három határőr körülállta és nagyon hevesen beszélgettek, de aztán visszaengedték és fél óra kényszerpihenő után már mentünk is tovább. Persze ez pont elég volt, hogy egy perccel lekéssem a vonatot, de 3-5 percenként járnak, ezért elmentem a következőhöz egy másik peronra és vártam. A vonat persze nem jött sőt, másik kettő addig el is ment másik vágányokról. Aztán átmentem egy másikhoz és végre fel tudtam szállni egyre. Kicsit izgultam, hogy nem erre a vonatra volt jegyem, de úgy voltam vele, hogy nem töltöm az időt újabb jegyvásárlással, inkább felszállok. Szerencsére senki sem jött oda hozzám, tényleg 10 perc múlva már le is szálltam Velencében.

Sajnos a késés és a vonatos kalamajka miatt a másfél órás szabadidő egy órára csökkent, de abszolút nem bántam meg. Ez az idő természetesen nagyon kevés egy ilyen gyönyörű helyen, de elég volt arra, hogy sétáljak egy kicsit pár csatorna partján, megcsodáljam a Canal Grandet, igyak egy kávét (elviteleset) és csak úgy szippantsak egy kicsit a város hangulatából. 

v1.jpg

v2.jpg

v3.jpg

v4.jpg

A szigeten aztán felszálltam a Santa Lucia vonatállomásról 9:25-kor induló vonatra és már robogtam tovább. Több vonat is megy egy nap eltérő menetjegyárakkal, én egy kicsit drágábbal mentem, mert így gondoltam jónak az időbeosztást. De mindenképp meg kell előre venni a jegyeket, mert folyamatosan drágulnak. Bolognaba 10:52-re érkeztem meg, tehát korábban, mint a Budapestről induló közvetlen busszal és még Velencét is láthattam. Innentől indult a városnézésem, amire 9 órám volt, hisz a busz este 20:00-kor már indult is haza.

A vonat- és a buszállomás itt is közel van egymáshoz, ezért elsőként megnéztem, hogy este honnan fog indulni a buszom. Ezután egy hatalmas parkon (Parco della Montagnola) keresztül elindultam a központ felé. A parkon túl a Piazza Otto Agoston térre érkeztem, ahol szerencsére egy hatalmas kínai piac volt. Mivel otthon felejtettem a napszemüvegemet és vakító napsütés volt, ezért vettem gyorsan egyet. Egyébként utánanéztem, minden pénteken és szombaton 6:30-20:00 között lehet ott vásárolni.

b1_4.jpg

Innen kb. 100 méterre volt a város 7 titkának egyike, a La Piccola Venezia, azaz a "Kis Velence". Bolognaban van néhány hely, ahonnan lehet látnia a föld alatti csatornahálózatot. Egyébként azt olvastam, hogy túrák alkalmával meg lehet pár zárt csatornát is tekinteni. A leghíresebb hely a Via Piellán van, ahol az utca egyik oldalán szabadon látható a víz, a mások oldalon viszont csak egy ablakon keresztül. Érdekességnek jó, de azért szerintem erős túlzás Velencéhez hasonlítani.

b2_4.jpg

Ahogy tovább sétáltam máris rengeteg árkádos épületet lehetett látni. A város sajátossága, hogy a nagy meleg ellen így védekeznek. Állítólag 38 km hosszat is kitesznek ezek, így tényleg szinte mindenhol úgy lehet mozogni, hogy ne érjen minket a nap, eső esetén pedig ne ázzunk meg. Szerintem nagyon ötletes és látványos, abszolút meghatározza a város hangulatát. Persze kb. a nyolcadik fotó elkészítése után tudtam, hogy itt akár egész nap ezeket fényképezhetném, de azért pár különlegesebbet megörökítettem. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy voltak koszosak, büdösek is, de a legtöbb helyet azért tisztán tartották, főleg azokat, ahol kávézók, éttermek vagy üzletek vannak.

b3_4.jpg

b33_1.jpg

A következő állomásom a Torre Prendiparte volt. Ez egy 12. században épült, 60 m magas torony, ami jelenleg Bed & Breakfastként üzemel. Biztos nagy élmény lehet itt megszállni, de szombatonként meg is lehet mászni szervezett túra keretén belül. 

b4_3.jpg

Bologna egyébként nagyon híres a tornyairól. Állítólag a 12-13. században mintegy 180 körüli volt a számuk és a gazdagságot jelképezték. Minél vagyonosabb volt egy család, annál magasabb tornyot építtetett. Ezeket főleg lakóházként használták, de voltak olyanok is, amik börtönként funkcionáltak. Mára nagyon sokat lebontottak, de a legtöbb inkább összeomlott. Jelenleg kb. 20 db áll, a két leghíresebb pedig az egymás mellett található Torri Asinelli és Garisenda. Ezek a 97 és 48 m magas tornyok egymás felé dőlnek, de főleg a Garisenda elhajlása szembetűnő. Egyébként ez az egyetlen ferde torony Olaszországban, mert a pisai az harangtorony. Nagyon látványosak, jól mutatnak egymás mellett, nem hiába használta ezeket annó inspirációként a lerombolt new yorki World Trade Center tervezője. Ide a nap folyamán még visszatértem és megmásztam a magasabbat.

b5_4.jpg

A tornyoktól 5 perc sétára található a város főtere, a Piazza Maggiore. Itt aztán tényleg pörgött az élet, rengetegen sétálgattak vagy ültek egy árkád alatti kávézóban. Sokszor rendeznek itt koncerteket, fesztiválokat, de a mindennapokban is az emberek találkozási pontként használják. Ez a hely régen piactér volt, jelenleg több történelmi épület veszi körül. A leghíresebb közülük a San Petronio bazilika, mely a világ 15., Olaszország pedig 5. legnagyobb temploma. Kívülről és belülről is grandiózus, de tetszett az is, hogy nem túldíszített. Eredetileg nagyobbra tervezték, mint a vatikáni Szent Péter bazilikát, de a pápa azt nem támogatta. Érdekesség belül a világ legnagyobb napórája, a Cassini-féle meridián-vonal, amely az év napjait mutatja. Őszintén bevallom, én nem tudtam értelmezni, de nem is nagyon olvastam jobban utána. Giovanni Domenico Cassini egyébként a bolognai egyetemen tanított csillagászatot.

b7_4.jpg

b8_4.jpg

b9_4.jpg

A Piazza Maggiore szinte összeolvad a Piazza del Nettunoval, ahol a legtöbb turista szelfizik. Itt található a Neptun szökőkút, amit a  tenger istenének tiszteletére készítettek. A kút rejti a város újabb titkát, ami nem más, mint a szobor bal keze. Eredetileg Neptunt nagyobb férfiassággal tervezte a szobrász, de az egyház ezt sem engedte, ezért a bal kezének hüvelykujját úgy formázták meg, hogy egy bizonyos szögből egy hatalmas pénisznek látszódjon.

b6_4.jpg

Ezután a világ legrégebbi, 1088-ban alapított egyetemének néztem meg a korábbi főépületét. Csak a belső udvarra pillantottam be, de el tudtam képzelni, hogy milyen lehetett itt pár száz évvel ezelőtt tanulni. Hihetetlenül díszes, de abszolút magával ragadó. Aki szeretné, az 3 euróért megnézheti az Archiginassio anatómiai színházat, ahol a korabeli orvostan hallgatókat oktatták. Van egy titok az egyetemen belül (pontosan nem tudom, hogy hol), egy asztalba vésett felirat: panum resis, azaz a tudás minden döntés forrása.

b10_4.jpg

b11_4.jpg

Mivel már ebédidő volt, elkezdtem keresni egy helyet, ahol ehetek.Útközben találtam egy plázát drága üzletekkel és hipp-hopp elértem egy újabb templomhoz. Bolognában tényleg az a jó, hogy a szinte minden 1-2 kilométeren belül van. A 13. századi Szent Domonkos bazilika szintén csak visszafogottan díszes, ezt a hely szolgál Szent Domonkos, a Domonkos-rend alapítójának nyughelyéül.

b12_4.jpg

b13_3.jpg

Megcéloztam a következő látnivalót és szerencsére pont ott találtam előtte, a Piazza Santa Stefano téren egy megfelelő helyet, ahol ehetek. Itt több étterem is van, de az árkádok alatt főként csak többfős asztalok voltak, ahová nem akartam egyedül leülni. Az egyiknél megkérdeztem, hogy van-e esetleg egy kisebb asztal, de a pincér nagyon bunkón, még rám sem pillantva csak annyit mondott, hogy kint nincs, nézzem meg belül. Más esetben egy ilyen helyre a lábamat sem tenném be ezek után, de éhes voltam és ott volt előttem pár méterre a következő látványosság is, ezért bementem. Bent ismételten megkérdeztem egy pincért, hogy kaphatok-e egy kisebb asztalt és Ő nagyon kedvesen egy kétfőshöz vezetett. Egyébként a mellettem lévő asztalnál egy nő ült egyedül, szóval nem éreztem magam kellemetlenül. Nem túl olcsó, inkább középkategóriás hely, de abszolút ajánlom (www.ristorantecesarina.it). Itt végre kipipálhattam egy újabb bakancslistás vágyamat, mégpedig azt, hogy egy igazi  tagliatelle al ragu-t ehettem, amit tévesen mindenki bolognai spagettiként ismer. Én is csak az utazás tervezésénél olvastam, hogy illetlenség a városban bolognai spagettit kérni, mivel az konkrétan nem létezik. A történet annyi, hogy a II. világháború idején az amerikai és angol katonák ettek itt ilyen tésztaételt, de nem tudták a nevét, ezért ők nevezték el így. Ez az étel valójában nem is spagetti tésztával, hanem tagliatellével (hosszú, lapos tészta) készül, valamint a darált húshoz a zöldségek és fűszerek mellé bort is adnak, majd legalább 3 órán keresztül főzik. Nekem nagyon ízlett, megérte kipróbálni.

b15_2.jpg

Ebéd után újult erővel ismét nekivágtam a városnak. Mivel a Jeruzsálem-negyedben voltam a Santo Stefano templomegyüttesnél, ezért azt néztem meg következőként. Ezen a vallási helyen korábban 7 templom lett egymásba építve, ezzel szerették volna megteremteni a vallásos emberek a saját Szentföldjüket. Mára már csak négy templom maradt ezekből érintetlen. Nagyon hangulatos, zeg-zugos hely, egyik templom éri a másikat. Egy belső udvaron található egy márványtál is, amiben állítólag Pilatus mosta kezeit Jézus elítélésekor.

b16_2.jpg

b17_2.jpg

Lassan indultam vissza a két toronyhoz, mert meghatározott időre szólt a jegyem, hogy felmehessek a magasabb tetejére. Útközben megnéztem egy újabb titkot a Strada Maggioren. Itt egy árkádos épület fagerendáiban három nyílvessző található. A szóbeszéd szerint a 14. században egy főnemes élt itt, akit három tolvaj meg akart ölni, azonban elvonta a figyelmüket egy másik alakban egy meztelen nő, így a nyilaik nem értek célt. Vannak akik szerint mind a három ott van, de őszintén szólva én csak kettőt láttam, elég magasan vannak, jó fényképet nem is tudtam készíteni róluk.

b18_2.jpg

És elérkezett a délután folyamán az a program, amit nagyon vártam. A Torre Asinelli 5 euróért megmászható meghatározott időpontokban. Én még itthon megvettem előre a jegyeket (www.duetorribologna.com), hogy ne kelljen ezzel ott tölteni az időt. Viszonylag sok embert felengednek egyszerre, de a 97 m magas toronyban található 498 lépcső leküzdése úgyis mindenkinek más tempót jelent, nem volt tolongás. Azzal számolni kell, hogy a lépcsők már elég elhasználtak, ami felfelé nem is volt probléma, de lefelé a kikopott élek nagyon csúszósak, én két kézzel kapaszkodtam, mégis párszor majdnem dobtam egy hátast. Fentről nagyon gyönyörű kilátás tárult elém, a vörös város a lábam előtt hevert. A tiszta idő miatt nagyon messzire el lehetett látnia, a San Luca templom is kivehető volt, amely egy távolabbi hegy tetején található. Oda fel lehet menni a városból busszal vagy kis vonattal is, de vezet felfelé egy 3,8 km hosszú, 666 boltívet tartalmazó árkádos sétány is rengeteg lépcsővel, amely a világ leghosszabb fedett útja. Én ezt kihagytam, nem szerettem volna ezzel tölteni az időt, inkább a városban sétálgattam. Az Asinelli torony rejti egyébként a következő titkot, egy legenda szerint található a tetején egy törött váza, de ahogy utána olvastam, mindenhol azt írják, hogy még senki sem látta. Azt is olvastam, hogy csak pár darabja van a burkolatban és azok is csak szimbolikus jelentőségűek, a II. világháborúra vezethető vissza a történet, a város konfliktusainak kezelését, a problémák megoldását jelképezi.

b19_2.jpg

b20_2.jpgb21_2.jpg

A tornyok után a Quadrilatero negyedben bámészkodtam és vásároltam. Ez a pár utcát magába foglaló rész tele van kisboltokkal, ahol helyi termelők árulják a portékájukat. Nagyon hangulatos, de elég drága minden, a világ összes pénzét el tudtam volna ott költeni. Itt nagyon tetszettek a kézzel gyúrt tészták, szívesen vásároltam volna belőlük, de volt amiből 1 kg 35 euróba került és persze nem is lett volna jó hazafelé a buszon összetörni. De ami még ennél is jobban tetszett az a nagyon sokféle pisztácia termék, voltak paszták, darabosak, törtek. Egyszer olvastam egy Milánó környéki piacról szóló blogot, ahol pisztácia likőrt is lehet kapni. Már akkor a számban éreztem az ízét, ezért nem volt kérdéses, amikor itt megláttam egy boltban, hogy veszek egyet. Itthon meg is kóstoltuk, nagyon finom volt, abszolút megérte.

b22_1.jpg

b25.jpgb23_1.jpg

b28_1.jpg

Még a délelőtt folyamán láttam a főtér közelében egy szuvenír árust, ezért elhatároztam, hogy visszamegyek oda. A városban egyébként csak pár üzletben láttam ilyen dolgokat, nincs lépten-nyomon, mint máshol. Ha már újra ott jártam, akkor megnéztem egy újabb titkot is, amit szintén egy árkád rejt. Itt négy felirat található a mennyezeten és ugyanazok a padlón is, ebből egy az étterem neve, a Canton de' Fiori. A másik három pedig: Vinum laeititia, Canabis protectio, Panis vita, azaz a bor boldogság, a cannabis védett, a kenyér élet. A cannabis Bologna gazdagságához járult hozzá sokféle felhasználása miatt, de főleg textilt készítettek belőle. Egyébként a hetedik titok is a közelben van a bazilikával szemben. A Palazzo del Podesta egyik árkádos része olyan, hogy a boltívek a hangokat az egyiktől a másikig vezetik, állítólag a leprások ezt használták arra, hogy a szeretteikkel beszélni tudjanak.

b26_1.jpg

b27_1.jpg

Mivel mindent megnéztem amit szerettem volna és még volt pár órám a buszig, ezért csak céltalanul bolyongtam és nézelődtem. Szerettem volna enni még egy tiramisut is, pár cukrászdába benéztem, de csak egy helyen láttam, ott is pohárdesszertként, ezért kihagytam. Fagyit viszont lehetett sok helyen kapni, vettem is egy pisztáciásat, amiről minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a legfinomabb volt, amit valaha ettem. Ezzel én is leültem a bazilika előtti lépcsőre, ami tele volt csacsogó emberekkel. Ezután lassan elindultam a buszállomásra, hogy még ott vegyek valami vacsorát, de sajnos ott semmi sem volt nyitva, ezért átmentem a vonatállomásra, de meglepődtem, hogy ott sem lehetett kaját venni. Végül egy közeli Sparban vettem szendvicset, jobb volt, mint a semmi, de kicsit szomorú voltam, mert inkább egy olasz pizzát szerettem volna búcsúzóul. 

b29_1.jpg

b30_1.jpg

A busz időben indult haza és mivel két városban nem volt fel- és leszálló, ezért azokat nem is érintettük, így egy órával korábban hazaértünk. Szerencsére hazafelé alig volt utas, végig egyedül ültem, így egy kicsit kényelmesebb volt. Egyébként a turista buszokon általában nem lehet használni a wc-t, de itt lehetett, nagyon tiszta volt és volt benne minden, wc-papír, folyékony szappan, kéztörlő. Ez apróság, de egy hosszú utat komfortosabbá tud tenni. Meg persze az is, hogy az üléseknél volt konnektor és az út során végig gyors wifi is volt. Én abszolút meg voltam elégedve. Persze aki nem szeretne ennyit egy helyben ülni az mehet repülővel, hetente két fapados járat üzemel.

Ez az egy nap nagyon tartalmas volt, Bolognára tényleg elég volt nekem ennyi idő. Persze azért napokat el tudtam volna ott tölteni, akár a közeli Firenzével egybekötve. A város hihetetlenül hangulatos és egyedi. Nem hiába kapta a három becenevét: a tudós, a kövér és a vörös. A tudós az egyetem, a kövér a gasztronómia, a vörös pedig az épületek színe miatt. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://valamerre.blog.hu/api/trackback/id/tr9813884952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása